Értelmesek ezek a példák, vagy csak álproblémákat tárgyalnak? Az azonossági problémák a világban való tájékozódás fundamentális kérdései. Semminek a létezésére vonatkozó kérdés nem válaszolható meg, ha előzetesen nem tisztáztuk a kérdéses létező azonosítási feltételeit. (Quine) A közepes méretű tárgyak önazonosságát nem csak az ember, hanem már a fejlettebb élőlények is fölismerik, én annak megfelelően viselkednek. Az azonossági kérdésekre adott válasz tudást, gyakorlati tudást feltételez. Tudnom kell milyen egy fa, egy szobor, egy macska, egy autó, egy ember, melyek a lényeges és melyek a lényegtelen tulajdonságai, milyen változásokat képes túlélni, elviselni, és mikor szűnik meg létezni.

A példák igyekeztek körüljárni a lehetséges problémákat. Több ponton is hasonlítanak egymásra, ezért nem nyilvánvaló a csoportosításuk. Semelyik rejtvényre nincsen a józan észnek megfelelő egyszerű válasz, de van a logikailag korrekt válasz. Az alábbi táblázat egy megközelítése a csoportosításnak.

A csoportosítás szempontjai:

A példák közötti hasonlóság leírása a problémák alapján:  

Az azonossággal, ezen belül a fizikai tárgyak önazonosságával kapcsolatok problémáknak több forrása van.

Az egyik ezek közül, hogy sok filozófus nem értette meg kellő mélységben a klasszikus logika felfogását az azonosság relációról, nevezetesen nem értette meg, hogy ez a reláció a klasszikus logikában az igazságfüggvény operátorokhoz hasonló logikai konstans, melyet tilos interpretálni. Az un. relatív azonosságot ekvivalencia relációkkal, a hasonlóságot pedig tolerancia relációkkal lehet leírni, kifejezni; nem értette meg a klasszikus logika felfogását az individuum nevekről, a tárgyalási univerzum – és a valóság különbségéről; az igazság időtlen mivoltáról.

Nem csak az igazság időtlen természetű a formális (szimbolikus) logika szemléletmódjában, hanem az individuum nevek referenciája is. Ez azért van így, mert a formális logika halmazelméleti modellekkel szimulálja a nevek és az általuk jelölt dolgok viszonyát, és a halmazelmélet időtlen viszonyokat ad meg, ír le. Tehát a formális logika személetében az idő és a változás épp úgy időtlen viszonyokban ábrázolódik, amiképp a mozgás a Galileli utáni matematikai fizikában. Egy korábbi példa jól megvilágítja mindezt. A tükröt ’tükör’ névvel jelölve a formális logikában, a ’tükör’ névnek valamit jelölnie kell – üres nevek nem megengedettek a klasszikus logika szemantikai interpretációjában – és ezért a ’tükör’ név jelöl valamit, és amit jelöl azt időtlenül jelöli. Ebből következik, hogy a ’A tükör ép t₁-kor.’ és a ’A tükör nem ép t₂-kor.’ mondatokban ugyanazt kell jelölje a ’tükör’ név mindkét mondat formális logikai elemzésében, nem változhat a ’tükör’ név jelölete az időben. Hogyan lehetséges ez, ha a tükör az egyik esetben kerek, a másik esetben pedig nem? Kézenfekvőnek tűnik az a válasz, hogy a ’tükör’ név jelölete (refernciája) a tükör változatlan lényege, az a valami, ami időben változatlan marad, miközben maga a tükör változik. Ezzel a válasszal nem az a fő gond, hogy elkötelez bennünket egyfajta esszencializmus mellett – abban, hogy megkülönböztessük a tárgyak lényeges és lényegtelen tulajdonságait – hanem sokkal nagyobb a baj: ebben a felfogásban az a valami amit a ’tükör’ név jelöl, nem lesz azonos magával a tükörrel, hiszen magának a tükörnek olyan akcidentális tulajdonságai is vannak, amelyek a tükör lényegének nincsenek. Ezért ebben a felfogásban arra az abszurd következtetésre jutunk, hogy nem a tükör ép egyszer, és nem ép máskor, hanem annak a változatlan lényege az ami változik, ami nyilvánvaló hamisság. Tehát a logikai-filozófiai probléma nem oldható meg ilyen módon, nem segít valamiféle esszencializmus elfogadása. (Megjegyzem, hogy a probléma a mindennapi életben vagy az automaták, vagy a mesterséges intelligencia tárgy azonosításában nem egészen így merül fel – de erre most nem térhetek ki.) Mi akkor a megoldás? A megoldás, amit korábban említettem: „A tükör időbeli példányai összességével azonos. Feltételezzük, hogy van egy ilyen összesség, még ha nem is ismerjük minden elemét. Halmazelméleti nyelven: tükör = {…tükör[t₁],… tükör[t₂]…}.”

Egy filozófus azonban az alapokra kérdez rá, megteheti, hogy megpróbál kilépni a klasszikus logika keretelméletéből – szemléletéből, és nem fogadja el az iménti megoldási javaslatot. (Nem biztos, hogy ez lehetséges.) Ezért Carnap követőjeként azzal tökéletesen egyetértek, ha egy filozófus előáll a saját logikai rendszerével, ezen belül a saját azonosság definíciójával, hogy megoldja az időbeli változással kapcsolatos problémákat. André Gallois mindkét az azonosság filozófiai problémáival foglalkozó könyvében egy sajátos ’azonosság’ fogalmat védelmez. Az általa adott értelmezésről azt állítja, hogy megoldja a fizikai tárgyak önazonossággal kapcsolatos rejtvények jó részét, talán mindegyiket.

A másik forrása a problémáknak az, hogy az önazonosság számos extra-logikai feltevést, hallgatólagos tudást feltételez. Csak a létezők korlátozott körén – azaz egy ontológiai kategórián belül – használhatóak a következő feltevések, és nem is válaszolnak meg minden kérdést:

• Russell elv: bármely összetett tárgyról szóló állítást, helyettesíts a tárgy alkotórészei és azok viszonyiról szóló állítással. Pl. Thészeusz hajóját leírhatod a deszkák rendszere időbeli változásával, vagy a falat vagy az autót a téglák illetve alkatrészek rendszere időbeli változásával. Hasonlóképpen járhatsz el élőlények esetén is.
• Egy tömör, makroszkopikus fizikai tárgy nem létezhet egy időpontban egynél több helyen. Ez nyilván nem igaz egy szétszedett diódarálóra, melynek részei a kamra különböző polcain fekszenek.[i]
• A világvonal egyediségén alapuló azonosítás. Ha két tömör makroszkopikus tárgynak egyazon időpontban megegyezik a helye, akkor az egy tárgy. (Weak Lockean Principle)[ii]
• A kicsiny változások elve, avagy natura non facit saltus.[iii] Feltételezzük, hogy bármely fizikai tárgy változása közben létezik olyan közeli időtartomány, amikor csak egyetlen hozzá hasonló tárgyat találunk.

A személyek, államok vagy csillagrendszerek azonosítása másfajta tudást, másfajta feltevések rendszerét feltételezi, melyekkel nem foglalkoztam. Nincsen általános metafizikai szabály, amelyik minden azonossági kérdést megold, de a formális logika apparátusa minden esetben, még a fizikai parányok esetében is, alkalmazható.

Külön posztban fogok foglalkozni Gallois nézeteiről a ’változás’ filozófiai problémájáról illetve az endurantizmus és perdurantizmus fogalmával.

***

A Thészeusz hajója rejtvénnyel több írásomban is foglalkoztam:

http://ferenc.andrasek.hu/blog/megj-theseus-hajoja.pdf

Az angol verzió a részletesebb:

http://ferenc.andrasek.hu/papers/notes-sth9.pdf

A szobor és anyag azonossága:

http://ferenc.andrasek.hu/blog/szobor-es-anyag.pdf

Az azonosság kérdéseivel a formális logika nézőpontjából egy régebbi írásom foglalkozott:

http://ferenc.andrasek.hu/papers/id3.pdf

A poszt innen letölthető:

http://ferenc.andrasek.hu/blog/gallois-peldak.pdf

Javasolt irodalom:

André Gallois: Occasions of Identity (1998) Oxford, Clarendon Press.

André Gallois: The Metaphysics of Identity (2016) Routledge.

Theodore Sider: Review of André Gallois, Occasions of Identity (2001) British Journal for the Philosophy of Science 52 pp. 401–5.

Achille C. Varzi (Columbia University): Review of André Gallois, Occasions of Identity. A Study in the Metaphysics of Persistence, Change, and Sameness (2001) The Australasian Journal of Philosophy, 79:2, pp. 291–295.

Alan Sidelle: Reviewed Work: Occasions of Identity: The Metaphysics of Persistence, Change, and Sameness by André Gallois (Jul., 2000) The Philosophical Review Vol. 109, No. 3, pp. 469-471.

[i] A mikrofizikában ezek a kérdések másképp vetődnek fel, vagy az önazonosság kérdése nem is értelmezhető.

[ii] V.ö.: Robin Jeshion, The Identity of Indiscernibles and the Co-Location Problem. (2006) Pacific Philosophical Quarterly 87 (2) pp.163–176

[iii] Ennek ellentmond a katasztrófaelmélet.