A kérdés
A Quora levelezőlistán írja Viktor T. Toth fizikus-informatikus (én 2025. március 5-én kaptam meg az emailt, de az eredeti válasz dátumozása február 8.).[1]
Kérdés:[2] „Ha bebizonyosodik, hogy a téridő nem alapvető és lényegi *alkotórésze a fizikai valóságnak*, hanem inkább emergens és kreált *egy elméleten belül*, akkor ez vajon érvényes-e az anyagra és az energiára is, tekintve, hogy azok is a téridőben vannak?”[3]
A kérdező talán arra utal, amit népszerű formában Carlo Rovelli könyve próbál nekünk, érdeklődő kívülállóknak elmagyarázni könyvében: Helgoland – Hogyan változtatta meg világképünket a kvantumelmélet (2022) Park Kiadó, Bp.. A könyvben Rovelli szemléletesen bemutat egy olyan kvantumfizikai elméletet, amelyikben a tér és idő származtatott fizikai mennyiségek (fizikai jellemzők), nem alapvetőek, ellentmondva a józanésznek. A következő válasz nem tér ki erre a kvantumfizikai elméletre.
Válasz:[4]
„Ha bebizonyosodik, hogy a téridő nem alapvető és lényegi, hanem inkább emergens és létrehozott *fizikai jellemzők*, akkor ez vonatkozik-e az anyagra és az energiára is, tekintve, hogy azok is a téridőben vannak? Ó, de hát a téridő igenis alapvető és lényeges. Ami nem az... az a tulajdonsága, hogy nem „valóságos”. Nem valóságos abban az értelemben, ahogyan az események valóságosak. Az események a dolgok közötti kölcsönhatásokat foglalják magukba. Tehát magát a téridőt nem figyeljük meg, nem figyelhetjük meg. Nincsenek a térhez rögzített kis jelek, címkék, amelyekkel megfigyelhetnénk vagy mérhetnénk az eseményeket. Az idő sem ketyeg magától. Amit megfigyelünk, az az, amikor a dolgok tesznek valamit. Egy óra ketyeg. Két dolog összeütközik. Egy atom fénykvantumot bocsát ki. Röviden: események. Ezeket az eseményeket szépen rendszerezhetjük és címkézhetjük. Úgy találjuk, hogy négy szám segítségével címkézhetjük fel őket. Ezek közül hármat csoportosítunk, az utolsó külön marad. Ezek a számok megfelelnek a háromdimenziós tér és az egydimenziós idő érzékelésének. A tér és az idő, a téridő tehát valójában az a „játszótér”, ahol az események léteznek. Vagy, ha úgy tetszik, a téridő egy sokaság, egy absztrakt ponthalmaz, amelynek pontjai az összes lehetséges eseményt képviselik egy jelölési séma szerint. Az eseményeknek ez a halmaza 4D-s sokaságot alkot, nevezetesen, hogy "lefedhető" olyan koordinátasémákkal, amelyek maguk is 4D-sek: ismét 3+1 dimenzió. Ez tehát tényleg eléggé alapvető. Azonban, mint gyakran hangsúlyozom, itt egy ponthalmazról beszélünk és *az események* koordinátaábráinak absztrakciója nem maga a valóság. Ez egy matematikai fikció, amely a valóság egy aspektusát ábrázolja. A tényleges, fizikai dolgok, és az események, amelyekben azok részt vesznek, azok a valóságosak. Ez különösen fontossá válik, amikor olyan témákról van szó, mint a gravitáció (nem, ez nem „csak geometria” - inkább egy kölcsönhatás, egy fizikai mező, amely egy megfigyelhető geometriai kapcsolatot kényszerít ki az események között) vagy a kozmológia (nem, a „tér” nem tágul; a dolgok, az anyagi objektumok, a galaxisok és galaxis halmazok szétrepülnek).”
Tóth T. Viktor fenti válasza egy tipikus fizikusi válasz, bár nem minden fizikus fogalmaz így, más fizikusok erősen hiposztazálják a fizikában használt absztrakt fogalmi apparátust, azon belül a tér-időt is. Ez nyilván világnézeti kérdés. Nekem szimpatikus Tóth T. Viktor nominalista-materialista szemlélete, dacára annak, hogy nem értek egyet vele. Szerintem a nominalizmus-materializmus nem tartható. Amikor Tóth T. Viktor azt mondja, hogy: „Az események a dolgok közötti kölcsönhatásokat foglalják magukba.” akkor nincs tudatában annak, hogy a „kölcsönhatás” nem egyedi létező, hanem univerzálé. Egyazon kölcsönhatás instanciája jelenik meg különböző eseményekben. És abba sem gondolt bele, hogy miképpen tudjuk megkülönböztetni az eseményeket, ha a helyük és idejük nem objektív valóság, hanem mi találjuk ki azokat. Ha nem lenne tér és idő, akkor minden esemény egy helyen és egyszerre történne. Nincs tudatában annak, hogy valójában nem csak az olyan egyedi létezőket, mint az események ismeri el valóságosnak, hanem univerzálékat is, mint a különféle kölcsönhatások. Ezért nem tartható fenn a naiv materializmus, vagy más néven nominalizmus: a világ alkotórészei között nem csak az ‘egyes’ létezik, jelenik meg, hanem az ‘általános’ (univerzálé) is, és az általános nem eliminálható semmilyen keretelméletben. Megpróbálom elmondani kicsit részletesebben.
Igazságalkotók
Minden azon múlik, hogy elfogadod-e, érted-e az igazságalkotók elméletét. Ha mondasz valamit a fizikai világról, ami igaz, akkor kell, legyen valami a világban, ami tőled függetlenül létezik – mindegy, hogy milyen nyelven írod azt le – és az a valami, annak a létezése teszi igazzá, amit gondolsz, azt a mondatodat, amivel a gondolatodat kifejezed. Lényeges, hogy bekorlátozzuk a mondatod tárgyát, lényeges, hogy a fizikai világról szóljon. Mert számos dolog van, aminek a létezése nem független az emberi hitektől pl. a pénz vagy a szépség és jóság. (Kocsis László foglalkozott alaposan ezzel a problémakörrel.[5])
A másik kérdés, hogy hogyan gondolkozol a fizikai törvényszerűségekről. Amennyiben a fizikai törvényeket pusztán szabályos ismétlődéseknek tekinted, amikben nincs semmi több, akkor nem kell feltételezned, hogy a fizikai törvények többek, mint falszifikálható univerzális állítások. Ha viszont a fizikai törvényeket leíró formulákat (mondatokat) szükségszerű igazságnak tekinted, akkor hinned kell valamiben, ami a törvényszerűségeket leíró formulák (mondatok) mögött van, ami megalapozza azok érvényességét, szükségszerű igazságát. Ezért ebben a felfogásban a természeti törvények ─ mint formulák, képletek, modellek ─ szükségszerű igazságok, többek mint puszta általános állítások, mert nem csak azt állítják, ami van, hanem azt is, hogy ami van, az nem is lehetne másképp ugyanazon kiinduló feltételek esetén.
Az, hogy egy természeti törvényt megfogalmazó univerzális állításnak van igazságalkotója, van valami ott kinn a valóságban, ami megalapozza a természeti törvényeket megfogalmazó modelljeink érvényességét, igazságát, az én álláspontom, a filozófusok többsége nem fogadná el (legalábbis nekem úgy tűnik), bár Armstrongnak hasonló, részletesen kidolgozott álláspontja van. Nevezzük „természeti törvényL”-nek a természeti-törvényeket leíró mondatokat, matematikai formulákat, és azt a feltételezett létezőt, amit leír az univerzális mondatunk (kijelentésünk), nevezzük ‘természeti törvényW’-nek.[6] Nyilvánvaló, hogy egy természeti törvényW – idézőjelek nélkül – egy univerzálé. Mivel univerzálé, ezért nem esemény és nem is mondat vagy propozíció. Ebből következik, hogy egy törvényW és egy természeti törvényL mondat vagy formula közötti reláció nem lehet sem oksági kapcsolat (mert az okság események közötti reláció) sem logikai következmény reláció (mert az mondatok, formulák közötti reláció). Hasonlóképpen Descartes sem olyan létező, ami oksági vagy logikai viszonyban lehet a róla szóló állításokkal (kijelentésekkel, mondatokkal), mivel Descartes sem nem esemény, sem mondat. Ezzel együtt Descartes élete, a ‘Descartes’ szó, (logikai tulajdonnév) referenciája megalapozza a filozófus létét és a róla szóló állításokat. De egy szövegben, mint amit most olvasol, csak jelek, szavak, mondatok szerepelhetnek, Descartes-hoz hasonló élőlények vagy valamiféle természeti törvények nem. Ez az egyszerre nyilvánvaló, de mégis zavarba ejtő igazság szabatos logikai nyelven csak nyelvi szintek segítségével ábrázolható. Egy logikai-filozófiai elméletben a valóság és annak nyelvi leírása egyaránt nyelvi formában jelenik meg. Amiből egyáltalán nem következik, hogy akkor minden a „nyelv”, vagy hogy ezek a dolgok nyelven belüli létezők és nincsen semmi a nyelven kívül. Semmi ilyenről nincsen szó, pusztán a leírás és realitás természetéről, arról, hogy a szövegek világa belülről írja le a valóságot, és nem ő maga az, amit leír. Azon kívül, az az érdekesség van, hogy a tárgyalási univerzumnak nem csak Descartes és más egyedi létezők lesznek az elemei, hanem olyan univerzálék is, mint a természeti törvények. Elképzelhető olyan világ is, ahol nem érvényesülnek szabályszerűségek, azaz nincsenek természeti törvényekw, legalábbis olyan szabályszerűségek, amelyek emberi elmével felfoghatóak. Eddig a pontig azokkal a filozófusokkal értek egyet, akiknek erős metafizikai feltevéseik vannak. Azon túl viszont a logikai empiristák követője vagyok.
[Folyt. Köv.]
[1] https://www.quora.com/If-it-is-proven-that-spacetime-is-not-fundamental-and-essential-but-rather-emergent-and-created-does-this-also-apply-to-matter-and-energy-given-that-they-are-in-spacetime
[2] A csillaggal közrefogott részek az én kiegészítéseim.
[3] „If it is proven that space-time is not fundamental and essential, but rather emergent and created, does this also apply to matter and energy, given that they are in space-time?”
[4] „If it is proven that space-time is not fundamental and essential, but rather emergent and created, does this also apply to matter and energy, given that they are in space-time? Oh, but space-time is quite fundamental and essential. What it isn't... it's not real. It's not real in the sense events are real. Events involving interacting things. We do not observe spacetime. There are no little markers attached to space by which we can observe or measure it. Nor does time tick on its own. What we do observe are when things do something. A clock ticks. Two things collide. An atom emits a quantum of light. In short: events. These events can be neatly organized and labelled. We find that we can label them using four numbers. Three of these are grouped together, the last one stays distinct. These numbers correspond to our perception of three-dimensional space and one-dimensional time. So space and time, space-time, is really the playground where events exist. Or, if you wish, space-time is a manifold, an abstract point set, its points representing all possible events by this scheme of labelling. This set of events forms a 4D manifold, namely that it can be "covered" by coordinate charts that are themselves 4D: again, 3+1 dimensions. So it really is quite fundamental. However, as I often stress, this abstraction of a point set and its coordinate charts is not reality. It’s mathematical fiction representing an aspect of reality. It's the actual, physical things and the events they participate in that are real. This becomes especially important when it comes to subjects such as gravity (no, it's not "just geometry" -- rather, it's an interaction, a physical field, that imposes an observed geometric relationship between events) or cosmology (no, "space" does not expand; it's things, material objects, galaxies and clusters of galaxies that are flying apart.)”
[5] Kocsis László: Az igazságalkotás metafizikája (2016) L’Harmattan könyvkiadó Kft.
[6] A ‘mondat’ vagy ‘formula’ természetesen más fogalom, mint a kijelentés vagy propozíció, de ennek a megkülönböztetésnek jelen esetben nincsen jelentősége.
