Az Örkény színház „Anyám tyúkja” c. előadásán figyeltem föl Weöres Sándor Öröklét című versére:
A Föld, hol az élet terem,
a mindent elnyelő sírverem
a síkság, hegy, tenger, folyó
öröknek látszik és muló.
Világűr és mennyboltozat
sok forgó égi kapcsolat
a milliárdnyi tűzgolyó
öröknek látszik és muló.
Mit eltemet a feledés,
egy gyík-kúszás, egy szárnyverés,
egy rezdület mely elpörög
Múlónak látszik és örök
Mert ami egyszer végbement
azon nem másít semmi rend,
se Isten, se az ördögök:
mulónak látszik és örök.
A költőt az idő természete foglalkoztatja, ez az egyik visszatérő témája, érdemes elolvasni Nagy L. János írását a Tiszatáj 2015.01.05 számában. Én viszont azt gondolom, hogy Weöres felfedezte 1979-ben az „esemény” ontológiai kategóriáját, szembeállítva a „fizikai tárgy” filozófiai fogalmával. Biztos, hogy semmit sem hallott, semmit sem olvasott a korabeli analitikus filozófiai irodalomból, amelyik épp akkor fedezi fel maga is a létezők eme merőben új halmazát, melynek jelentéséről-értelméről a mai napig viták folynak. És persze Weöres a maga intuitív-költői módján gondolkozott, meglepő hogy ilyen módon olyan gondolatra jutott, mint a tőle nagyon távol álló modern filozófia.