Tulajdonképpen nem is erről akartam írni, hanem az igazság problémáról. Egyre jobban bele bonyolódtam, elbizonytalanodtam, és közben meg szemembe ötlött ez.

Földobta nekem az Internet (pontosabban az www.academia.edu), hogy Réti Zsófia, a doktori disszertációjában (Nekünk nyolcvan: közelítések a nyolcvanas évek magyar kulturális emlékezetéhez 2014) megemlíti az én régi, még az illegális Beszélőben, álnéven megjelent írásomat. (Láng, Ilona. 1987. “Pomádé király új ruhája.” Beszélő (22): 127–136.) Írásom Eleai Zénón nyíl aporiájával foglalkozott, de mellékesen kitért az akkori ideológiai környezetre is. Ez utóbbi keltette föl a kollegina figyelmét.

Amikor írtam, még írógépem volt, még a szüleimnél laktunk egy szobában a kisfiunkkal. Szegények voltunk, de boldogok. Nem ez volt ez első írásom. Az egyik legelső még egy oldalt sem tett ki. Első olvasója apám volt. Utána kirajzszögeztem az Óra utcai illegális repülő egyetem egyik szobájában a hirdető táblára. Nem tudom olvasta-e ott valaki. Inkább irodalom volt, mint filozófia. Egy korábbi, még marxista (pontosabban dialektikus materialista) szellemben írt szövegem megjelent a Magyar Filozófiai Szemle 1979/3-4 számában. Aztán fokozatosan távolodni kezdtem a marxista világmagyarázattól, mert rádöbbentem, hogy az un. „dialektika”, ami az akkori ideológia fontos része volt, legalábbis a természettudományok illetékességi körén belül, szamárság. Egy központi marxista tantétel volt, hogy a mozgás jelensége ellentmondásos, úgy mondták akkor, „a mozgás maga a létező ellentmondás”. Szövegem első megfogalmazását megmutattam Ruzsa Imrének (logika professzor volt, múlhatatlan érdemei vannak), mivel amit írtam, ő már korábban, más formában megírta. Azt mondta, jó írás, miért nem írom alá. Ugyanakkor világos volt számomra, hogy abban a szellemi közegben esélyem sincs megjelentetni. Horváth Mihály (1953 – 1988) barátom vetette fel, hogy miért nem küldöm el a Beszélő c. szamizdat újságnak, hátha érdekli őket. (Ez itt Béki Gabriella nekrológja Misiről.) Csakhogy az én írásom elvont filozófiával foglalkozott, nem volt benne csöppnyi politika sem. De valójában mégis volt, csak közvetve, úgy gondoltam ezzel kicsit kibővítem. Meglepetésemre Kis Jánosnak tetszett, föl is hívott magához a Gellért hegyi lakásába, éreztem, hogy kicsit óvatosan nyitott ajtót. Megkérdezte, hogy volna-e kedvem a szerkesztőségben velük dolgozni. Azt válaszoltam, hogy nem értek hozzá, én csak a filozófia elvont területei iránt érdeklődöm. (Most is így van.) Azóta sem sokan olvasták sem Ruzsa professzor, sem az én írásomat a mozgás filozófiai problémájáról. Legutóbb a tehetséges, fiatal filozófus Bernáth László szabad akaratról szóló könyvét olvasva döbbentem rá erre. Évek múlva visszatértem a témára, de ez is kéziratban van csupán.  Eleai Zénón még mindig aktuális.