Leibniz, és mások is kevésbé világosan, föltették a kérdést, hogy miért van valami, és nem pedig semmi, azaz miért nem igaz, hogy semmi sincsen.  Leibniz úgy gondolta, hogy ez a kérdés értelmes és választ kíván. Leibniznek még nem állt rendelkezésére olyan formális logikai nyelv, ami képes kifejezni a kérdésben magfogalmazott gondolatot. Azért, mert nem állt rendelkezésére olyan formális logikai nyelv, ami képes kifejezni, hogy a ’valami’ és ’semmi’ szavak logikai szempontból nem olyan szavak, mint ’Péter’ vagy a ’macska’ szó, hanem ezeknek más a logikai szerepük, ezek a szavak logikai elemzésben változók.  A ’semmi’ és a ’valami’ nem nevei valaminek, mint ezt Frege fölismerte, de a spekulatív filozófusok azóta sem értik.

Leibniz szerint a válasz az volt, hogy azért létezünk, azért létezik valami, mert Isten meg akarta teremteni a világot.  Leibniz bizonyára tisztában volt azzal, hogy a válasza Istent kívül helyezi a világon, máskülönben a válaszból, hogy mindent Isten teremtett, az következik, hogy Isten már az előtt létezett, hogy létezett volna bármi, ami nyilvánvaló ellentmondás, tehát hibás a válasz, következésképpen elvetendő.  Mégsem lenne méltányos ezen az alapon elverni a port a nagy filozófuson. Azért nem, mert bizonyos értelemben a helyzet megkerülhetetlen. Mi is ebben a helyzetben vagyunk. Miről van szó?

Arról van szó, hogy annak a gondolatnak, kérdésnek és kérdezőnek, aki fölteszi a kérdést, hogy miért vannak létezők, maga magának, magának a kérdésnek, a kérdés nyelvének, mint valaminek ami létezik, a kérdés hatókörén kívül kell lennie. Ennek tudatában már szabatosan megfogalmazható a kérdés a modern logika és halmazelmélet nyelvén. Legyen a világ dolgainak halmaza – bármik is legyenek azok – ’W’ halmaz. A kérdés ezek után az, hogy miért nem üres a W halmaz? W halmaz elemei mindazok a dolgok, amikről filozófiai elméletünk, logikánk létezési állításokat tesz. A klasszikus elsőrendű logika nyelvén fogalmazva, W halmaz nem más, mint a logika tárgyalási univerzuma.  A leibnizi kérdés ezek után szabatosan így szól: miért igaz az, hogy ∃x. x=x?

Leibniz kérdését Tarski válaszolta meg. A válasz pedig az, hogy a klasszikus logikában (vannak más logikák is, pl. szabad logika) üres tárgyalási univerzumon nem teljesülnek a józan ész olyan alapigazságai, hogy: Fa → ∃x. x=a vagy az, hogy ∀x. Fx v ~Fx. Tehát az értelmes beszéd alapfeltétele, hogy a tárgyalási univerzum nem lehet üres. Azért van valami (kevésbé szerencsésen, félrevezetően fogalmazva, azért van létező) mert ellenesetben minden levezethető, azaz a létezés tagadása értelmetlenséghez vezet. Szerintem Tarski válasza a legjobb válasz Leibniz kérdésére.

 A poszt szövegének kissé bővített változata innen letölthető: 

https://ferenc.andrasek.hu/blog/pdf/miert-van-letezo.pdf

 Néhány videó a témáról:

Ez a megközelítés közel áll ahhoz, amit én gondolok: