A MFISZ 2021/4 (65. évfolyam) száma a platonizmussal - pontosabban platonizmusokkal - foglalkozik a fókusz rovatban. A kilenc tanulmány közül nyolc filozófiatörténeti témaként kezeli a platonizmus megjelenését valamilyen filozófiai írónál, az utolsó írás, Huoranszki Ferenc munkája: „Megzabolázott platonizmus” viszont a történeti vonatkozásokon túl, élő, megoldásra váró, sokat vitatott analitikus filozófiai problémát lát a platonista metafizika egyes megközelítéseiben.  Írásában számos érdekes érvet és ellenérvet, sajátos probléma fölvetést és egyéni megoldási javaslatot olvashatunk. (A saját megközelítését más írásaiban több ponton részletesebben kifejtette, de ezzel itt most nem foglalkozom, most csak arra fókuszálok, ami a jelen szövegben van.)

A következőkben a Huoranszki tanulmány számomra érdekes gondolataival foglalkozom. Ezek közül van, amivel egyetértek, van amivel nem, és olyan is van, amiről nincs határozott véleményem. A következőkben először fölsorolom a szokásos álláspontoktól eltérő, főbb gondolatait, utána fölvázolom Huoranszki írásának gondolati vázát. Ezek között, részben ezek után térek rá a saját kritikai megjegyzéseimre.

1. Nóvumok

(i.) Huoranszki elveti Platón és Arisztotelész metafizikájának szokásos szembeállítását, több helyütt hangsúlyozza, hogy nem a példány nélküli univerzálékban való hit a platonizmus lényege.

(ii.) Huoranszki szerint a tulajdonságok a partikuláréktól független, de nem elkülönült létezők. A tulajdonságok „in rebus” léteznek. Röviden megemlíti az instanciálás problémáját, az un. Bradley regresszust.[1]   

(iii.) Ennek némileg ellentmondva Huoranszki nem tartja lehetetlennek a példány nélküli univerzáliák létét, sőt példát is mond ilyenekre.

(iv.) Azokkal a filozófusokkal ért egyet, akik szerint a tulajdonságok nem értelmezhetőek halmazokként (osztályokként).

(v.) Szerinte a változás alapja és magyarázata a dinamikus tulajdonságokban rejlik, és nem a természeti törvényekben.

(vi.) Nem tartja abszurdnak a lehetséges világokban való hitet, de úgy gondolja, a lehetséges világok sovány magyarázatai a lehetőség fogalmának.

(vii.)  Huoranszki szerint a ’lehetőség’ és ’szükségszerűség’ fogalmait a tulajdonságok természetére vonatkozó metafizikai elemzéssel tudjuk helyesen megalapozni. Ez a tanulmány fő tézise.

2. Gondolati vázlat

2.1. Mi a platonizmus?

2.1.1. A bevett nézet

Geréby György írja az első tanulmányban: „Platón alapvető kérdésekben is többféle és egymástól eltérő álláspontot képviselt a különböző dialógusaiban, és hogy ezek az álláspontok egymással nem konzisztensek.” A többi szerző is hasonlóan vélekedik. Huoranszki így ír erről: „Platón művei nem alkotnak mérnöki pontossággal felépített filozófia rendszert. Nem tudhatjuk, valójában mit gondolt a világról és annak megismerhetőségéről, és avatott értelmezői sem értenek mindig egyet abban, hogy pontosan milyen irányba fejlődött gondolkodása. …” Később azonban több szempontból is körvonalaz különféle platonizmusokat. Két hagyományt különböztet meg:

(i.) „Az egyik hagyományt jobb híján a transzcendentalista Platón tradíciójának nevezhetnénk. E hagyomány szerint a platóni filozófia végső metafizikai üzenete az, hogy a számunkra megjelenő manifeszt világ csupán látszat, méghozzá abban a szigorú értelemben, hogy a manifeszt világról alkotott vélekedéseink szükségképpen illuzórikusak. Az intelligibilis megismerés célja nem az érzékelhető világ valós szerkezetének magyarázata, hanem egy »másik világ« felfedezése. … Ami lényeges, az maga a »kétvilág«-koncepció. Eszerint a filozófiai tudás nem a manifeszt világ valós, ámde a közvetlen érzékelés által rejtett szerkezetének feltárására irányul, hanem egy másik, az érzékelhetőtől elkülönült és elzárt világ létének a felismerésére. ”

(ii.) „Egy másik értelmezés Platónnak (pontosabban: A szofistában szereplő »eleai vendégnek«) abból a megjegyzéséből indul ki, hogy mindaz, ami valóban létezik, nem lehet holt valóság. Márpedig csak az lehet eleven, ami képes a változásra, vagy ha önmaga nem is változik, képes a változás előidézésére. Mindebből az következik, hogy a változás is valóságos kell hogy legyen. Hiszen, ha a létrehozott változás nem lenne valóságos, a változás létrehozására irányuló képesség sem lehetne az. A számunkra megjelenő, folyamatosan változó világ tehát nem puszta árnykép vagy illúzió. Az ideák vagy formák a manifeszt világban tapasztalható, megfigyelhető dolgok és események létének és változásának forrásai. … Az értelmileg megragadható ideák vagy formák mint a változás forrásai tehát maguk sem lehetnek »holtak«, minden tevékenységtől mentesek. Ellenkező esetben a megismerő lélek számára hozzáférhetetlenek lennének, és nem lehetnek a megfigyelhető változások forrásai sem. Következésképp a világ intelligibilis lényegének megragadására irányuló képesség nem egy másik, a változás világától elkülönült és elzárt világ megismerését célozza, hanem azt, hogy megértsük, miként lehet az, ami állandó és szükségszerű, a világban tapasztalható változás  és kontingencia forrása.”

Figyeljünk fel az utolsó mondat kiemelésre, mivel ez az egyik központi probléma fölvetése a tanulmánynak. Így folytatja:

„McDowell szóhasználatát továbbgondolva ezt a hagyományt nevezhetjük talán »megzabolázott platonizmusnak«.  A »megzabolázott platonizmus« szerint a metafizika feladata nem a változás és esetlegesség világától elkülönült transzcendentális létezők megértése, hanem annak magyarázata, miként függ össze a tudást lehetővé tevő állandóság és szükségszerűség a tevékenységgel, elevenséggel, változással, mozgással. Másképp fogalmazva: mi a szerepe az állandóságnak és szükségszerűségnek a bennünket körülvevő kontingens, esetleges világ megértésében?”

A vizsgálódás ez utóbbi a nyomon halad tovább, és ezen belül további megkülönböztetéseket vezet be. Ezt írja:

„A kortárs analitikus metafizikában általában két doktrínát szokás »platonikusként« aposztrofálni.

(α) Az egyik elképzelés az absztrakt objektumok létezésére vonatkozik. Az absztrakt objektumok tipikus esetei a matematikai entitások, például a számok, halmazok, geometriai alakzatok, … A »platonikus« felfogás szerint ilyen entitásoknak létezniük kell. Az ekképp felfogott »platonizmus« kritikusai szerint viszont ilyen entitások nem léteznek, mivel csak olyan tárgy létezhet, amelynek térbeli tulajdonságai is vannak, és ezért van valahol, azaz kitölti a tér valamely régióját. Ha így van, akkor akármik is legyenek a számok, gondolati tartalmak, jelentések, nem absztrakt partikulárék.

(β) Egy másik gyakori értelmezés szerint a platonizmus annak az elképzelésnek felelne meg, ami szerint léteznek példány nélküli univerzálék. Első megközelítésben – később e kérdésre részletesebben is kitérek majd – az univerzálé egy olyan entitás, amelynek példányai lehetnek, szemben az individuumokkal, amik az univerzálék példányai vagy instanciái, de példányaik nem lehetnek. A platonizmus mármost azt az álláspontot reprezentálná, ami szerint léteznek olyan univerzálék, amelyeknek sehol nincsenek példányai.”

A bevett nézet szembeállítja Arisztotelész és Platón felfogását abból a szempontból, hogy Arisztotelész szerint a tulajdonságok (piros, nagy, ember) a szubsztanciákon (konkrét partikulárékon) belül, azokhoz kötve léteznek csak, azoktól függetlenül, különösen azok előtt nem léteznek. Ezzel szemben Platón szerint - így a bevett nézet - a tulajdonságok a szubsztanciáktól függetlenül léteznek, a szubsztanciák (egyedi tárgyak, konkrét partikulárék) csak példányai ezeknek a tulajdonságoknak (univerzáléknak). Ebből következik, hogy a bevett nézet Platón interpretációjában létezhetnek példány nélküli univerzálék is.

Tőzsér János Metafizika könyvében így fogalmaz: „Mi történne, ha a világban valamennyi piros dolog megsemmisülne? A platonista szerint ettől még a pirosság mint univerzálé létezne továbbra is, csak éppen instanciálatlan volna. Az Arisztotelészt követő realista szerint azonban a piros dolgok megsemmisülésével a pirosság maga is megszűnne létezni.”[2]

2.1.2. Egy történetileg hiteles platonista metafizika

Huoranszki elutasítja a bevett nézet Platón - Arisztotelész szembeállítását:

„A legsúlyosabb probléma ezzel a megkülönböztetéssel azonban az, hogy még ha egyetlen instancia nélküli univerzálé sem létezne, akkor is nyugodtan lehetnénk platonisták az univerzálékkal kapcsolatban. A platonizmus valódi állítása ugyanis az, hogy léteznek univerzálék mint absztraktumok, függetlenül attól, hogy vannak-e vagy nincsenek példányaik. Éppen ezért, szemben a kortárs felfogással, az »arisztotelianizmus« a platonizmus egy lehetséges továbbgondolása, nem pedig egy rivális doktrína. Mindkét hagyomány alapvető állítása ugyanis az, hogy az univerzálék értelmében vett tulajdonságok (fel)tételezése nélkül nem érthetjük meg sem az állandóság, sem a változás, sem a lehetőségek fogalmát. Márpedig az állandóság, a változás és lehetőség a legalapvetőbb metafizikai kategóriák. Ezért ahhoz, hogy a »platonizmus« ne pusztán egy érdektelen megkülönböztetés címkéje legyen, hanem filozófiailag tartalmas kifejezés, elkerülhetetlen, hogy – a bevett analitikus gyakorlattal ellentétben – szemügyre vegyük a Platón szövegeinek értelmezéseiből kibontakozó hagyományokat is.”

Talán igaza van, talán nincs, de a bevett nézet és Huoranszki történetiségre alapozott felfogása közötti ellentmondás feloldható terminológiai eszközökkel. A kettő megfér egymás mellett különböző néven. A bevett nézet ugyanis világos és hasznos, mivel alkalmas a metafizikai probléma kellően éles fölvetésére. Huoranszki ezt írja: „Általában és tágabb értelemben, bármely olyan filozófia álláspontot, amely elismeri, hogy léteznek a konkrét, térben és időben fennálló, változásnak alá vetett partikulárékon kívül absztrakt entitások is, platonistának szokás tekinteni.” Hasonlóan gondolom én is. Szerintem a lényegi metafizikai kérdés a következő. A világban bizonyosan vannak egyedi tárgyak, melyek térben és időben léteznek. Az is bizonyos, hogy ezeknek a tárgyaknak a viselkedése, a változásai sok esetben bizonyos általános érvényű természeti törvényeket követ és nem véletlenül történik. Ezért gondoljuk, hogy az egyedi tárgyakon túl, természeti törvények is léteznek, és ezek magyarázzák meg, hogy mi történik a világban. A tulajdonságok, jellemzők nyelven túli léte, az univerzálék létének feltételezése, csak a természeti törvények objektív létének a következménye. Ha hiszünk abban, hogy a világban van valami, ami megalapozza a természeti törvényeket, akkor a tulajdonságok, jellemzők objektív létében is hinnünk kell, hiszen a törvények ezek között határoznak meg relációkat. A kérdés azonban az, hogy mi teszi igazzá ezeket a természeti törvényeket, mik az általános természeti törvények igazsághordozói? Materialistaként válaszolhatunk erre úgy, hogy a fizikai-anyagi tárgyak magukban hordozzák a természeti törvényeket, szükségtelen azok önálló létének feltételezése. Arra a kézenfekvő kérdésre, hogy a számtalan, egymástól numerikusan különböző fizikai tárgy miért tartalmazza, miért hordozza pontosan ugyanazokat a természeti törvényeket, mi az általános igazság alapja a sok egyediben, az egyik lehetséges válasz az ősrobbanás elmélet, az, hogy kezdetben minden „egy” volt. Ha neked ez a válasz elegendő, akkor nyugodtan lehetsz materialista, a nominalizmus híve, ha nem, akkor Arisztotelész vagy Platón nyomában kell kutakodj. Ezt így fogalmazza meg a szerző:

„Egy másik értelemben az, amit Platón az ideákról vagy formákról mond, nem az absztrakt objektumok, hanem a tulajdonságok természetéről folytatott kortárs viták kapcsán releváns. A tulajdonságok természetével kapcsolatos kortárs viták egy jelentős része ugyanis pontosan arról szól, fel kell-e tételeznünk, hogy létezik valamilyen egység a partikulárék sokaságában. A platonizmus álláspontja szerint igen. Ez, valamint a mellette felhozott érvek alkotják a helyesen értelmezett

platonizmus lényegét, nem a „példány nélküli univerzálékkal” kapcsolatos terméketlen vita.”

2.2. Egység a sokaságban

Ezt a bizonyos egységet a partikulárék sokaságában pl. a piros tárgyakkal kapcsolatban így fejezhetjük ki:

(1) a pipacs színe = a háztető cserepének a színe = a labda színe = a vér színe = … =piros

De nem abszurd feltételezés a ’piros’-nak, mint absztrakt entitásnak a feltételezése? Létezhetnek-e  olyan létezők, absztrakt entitások, melyek okságilag nem hatékonyak? Egyetértek Huoranszki erre adott válaszával melyet az 1. lábjegyzetben ír:

„Egy gyakran felhozott érv szerint van: mivel az absztrakt objektumokkal nem állhatunk kauzális kapcsolatban, ezért megismerhetetlenek, ami ahhoz az abszurd következményhez vezet, hogy például nem létezik matematikai tudás. Ez az érv azonban feltételezi, hogy a megismerhetőség feltétele a közvetlen oksági kapcsolat a megismerés tárgyával. Ez a feltételezés rendkívül implauzibilis – bizarr gondolat, hogy az elektronokról alkotott tudásunkat az elektronok okozzák –, és teljes mértékben figyelmen kívül hagyja az intelligibilis megismerés elsődlegességét, ami, mint említettem, minden platonista elképzelés alapja.”

Abból, hogy nem abszurdum az absztrakt entitások létének feltételezése, azonban nem következik, hogy akkor ténylegesen vannak is absztrakt entitások. Ehhez további argumentumok szükségesek. Sokáig az analitikus filozófusok döntő többsége ellenszenvezett azt absztrakt entitások vagy univerzáliák létezésének feltételezésével, makacs nominalista volt. Ezt írja a szerző:

„A sokáig dominánsnak tekinthető modern filozófiai álláspont ugyanis az volt, hogy nem kell az univerzálék létezését feltételeznünk. A teremtett világot a térben elhelyezkedő és időben változó partikulárék alkotják.” Ekkor a tulajdonságokat konceptualista szellemben értelmezték, azaz a fogalmak az egyéni vagy társadalmi tudat/nyelvhasználat világában léteznek, nem pedig mint a nyelvhasználattól független létezők. Természetesen ama esetleges nyelvhasználattól független létezők megnevezése lehet teljesen önkényes – amiképpen a számok nevei, a szám jelek - de nem erről van szól, hanem a szavak jelentéséről. Huoranszki megjegyzi:

„Önmagában sem a tulajdonságok fogalmakkal történő azonosítása, sem a fogalomhasználat (részben) konvencionális jellege nem kell, hogy az igazság elfogadhatatlan relativizálásához

vezessen.” Örülök ennek a gondolatnak, bár attól tartok kevesen értik meg. A kérdés azonban nyitott, nélkülözhetők-e a tulajdonságok, mint univerzálék?

„Egy sokak által elfogadott válasz erre a kérdésre az, hogy igen, lehetséges ilyen értelmezés, amennyiben partikulárék összességeként tekintjük őket. A tulajdonság nem valamely egység a sokaságban, hanem csak egy jól definiált összesség: partikulárék egy meghatározott halmaza vagy osztálya. A tulajdonságok elsődleges szerepe az ontológiában eszerint az lenne, hogy segítségükkel a partikulárékat (vagy individuumokat) csoportosítsuk vagy osztályozzuk. Továbbá, bár a partikulárék minden osztálya tulajdonságot alkot, nem minden osztály egyformán fontos. Vannak »kiemelt jelentőségű« osztályok, amelyek mentén az individuumokat »természetes módon« csoportosíthatjuk, míg más osztályok önkényesnek tűnnek.” Fontos kikötés, hogy ebben az értelmezésben az egyedi létezők, a partikulárék halmaza (osztálya) véges kell legyen. Ekkor a partikulárék minden részhalmazának megfelelhet egy tulajdonság (egy univerzálé). Ha viszont a világ végtelenségében hiszünk abban az értelemben, hogy végtelen sok egyedi létező van, akkor ismert halmazelméleti tételek miatt, az összes részhalmazok halmaza nem lesz megszámlálható végtelen számosságú, így nem felelhet meg neki egy-egy fogalom (univerzálé), feltéve, hogy az utóbbiak számossága viszont megszámlálható végtelen.

A szerző a továbbiakban rámutat, hogy a tulajdonságok halmazokként való értelmezése - szerinte, és sok más filozófus szerint is  - nehézzé, vagy egyenesen lehetetlenné teszi mind a változás mind a kontingencia (esetlegesség) értelmezését. Szerintem sokkal inkább az a gond, hogy a tulajdonságok halmazokként való felfogása mint leírás elfogadható lehet, de nem válaszol a miért kérdésére: miért pont azok, és nem más dolgok a halmaz elemei? Hiszen nincsen semmiféle szabály, kikötés a halmazok elemeire, azon túl, hogy egyértelműen el kell tudjuk dönteni, hogy valami eleme egy halmaznak vagy sem. Egy halmazt ugyanis egyértelműen meghatároznak az elemei, és semmi más.

2.3. A tanulmány fő gondolata

„A következőkben egy olyan filozófiai problémát fogok vizsgálni, amelynek eredete minden kétséget kizáróan Platón filozófiájában lelhető fel, és amellyel kapcsolatban, ugyancsak minden kétséget kizáróan, nem tudhatjuk, mi volt Platón saját álláspontja, vagy volt-e álláspontja egyáltalán. Modern terminológiát használva ezt a metafizikai problémát a tulajdonságok és a modalitás problémájának fogom nevezni. Központi tézisem pedig az lesz, hogy a kettő egymástól elválaszthatatlan: a modalitások problémája végső soron azonos a tulajdonságok természetére vonatkozó metafizikai problémával.”

Szerintem nem nyilvánvaló ez az összefüggés, ezért hosszabban kell idézzem a tanulmányt. Ráadásul a gondolatmenetnek számos elágazása, kapcsolata van más nehéz filozófiai problémákkal: micsodák a tulajdonságok (univerzálék), hol vannak, hogyan részesülnek belőlük egy egyedi példányok? Kezdjük az elején.

2.4. Hogyan függ össze a tulajdonság fogalma a változással és a modalitással? 

2.4.1.Változás

A tanulmány az evilági Platón értelmezést követi:

„Platón egyik örökérvényű belátása, hogy a tulajdonságok, a változás és a modalitások filozófiai problémái nem függetlenek egymástól. Ami megváltozik, arról igaz kell, hogy legyen a következő: lehetséges, hogy rendelkezzék egy olyan tulajdonsággal, amellyel az adott időpontban nem rendelkezik. Ez az alapvető belátás nem értelmezhető akkor, ha a tulajdonságokat individuumok osztályainak tekintjük. Ha ugyanis az osztályokat az individuumok segítségével határozzuk meg, akkor vagy (a) az osztályok, azaz a feltételezett tulajdonságok változnak, nem az individuumok, vagy (b) sem az osztályok, sem az individuumok nem változnak, mivel a változás fogalma értelmezhetetlen. Azok a filozófusok, akik ezt a problémát megoldhatatlannak tartják, a tulajdonságokat nem összességeknek, hanem – a korábban említett középkori filozófia szóhasználatát követve – (ontológiai, nem grammatikai értelemben vett) univerzáléknak tekintik. Az univerzálé egy olyan létező, amelynek a partikulárék vagy individuumok instanciái, példányai lehetnek. Az individuumok azért változnak, mert különböző időpontokban különböző, egymással összeegyeztethetetlen univerzálékat instanciálhatnak. Az univerzálék természete azonban függetlenek attól, mi instanciálja őket. A „hatvan kilogramm súlyú” univerzálé nem változik meg attól, hogy valaki súlya idővel hatvanegy kilogrammra gyarapszik.”

Tegyük fel, hogy Emma mostanában 60 kg. Ezt úgy fejezhetjük ki a szerző, és más filozófusok szerint halmazok, osztályok segítségével, hogy Emma eleme a 60 kg-os dolgok halmazának. De biztosan tudjuk, a hölgy jövőre picit meghízik, súlya 61 kg lesz. Mi történik ekkor? Talán megváltozik a 60 kg-os dolgok halmaza?

A matematikában a halmazokat nem fizikailag létező, tér-időbeli dolgokra alkalmazzák, hanem absztrakt entitásokra, számokra, függvényekre, csoportokra és más struktúrákra, valamint mindezek halmazaira. Amennyiben mégis fizikai tárgyakra vagy más nyelven kívüli dolgokra kívánjuk alkalmazni a halmazelméletet - pl.: emberek, állatok, országok csoportjaira, népdalok fajtáira, kavicsok, babszemek kupacaira - akkor el kell fogadjuk a halmazelmélet játékszabályait. A halmazok időtlen, örök létezők, melyeket egyértelműen meghatároznak az elemeik, és az elemeik épp ezért örök, változatlan dolgok. A halmazok nem változnak, mert nem időbeli létezők. Amikor matematikai nyelvet alkalmazó természettudományt művelünk, és a formulák, képletek statikus világában, az igazság lét-dimenziójában vagyunk, akkor az idő B teóriáját használjuk. Ha létezik a 60 kg-os dolgok halmaza, akkor ennek a halmaznak az elemi is örök, változatlan dolgok. (Ha pl. létezik a nagy hadvezérek halmaza, akkor annak az összes régi, jelen és jövőbeli nagy hadvezér az eleme. Azok is az elemei, akik még meg sem születtek.) Ezért ha a nagy hadvezérek vagy más fizikai tárgyak halmazáról beszélünk, azt mindig egy csipetnyi sóval kell értsük. Ha Emma eleme ennek a halmaznak, akkor örökre az, nem fog meghízni. De ha ez így van, akkor - ha jól alkalmaztuk a halmazelméletet - Emma súlya nem változhat, nem tudjuk kifejezni a változást. (Legalábbis ilyen módon.) A szerző megemlít egy menekülési útvonalat a halmazelmélet alkalmazásával kapcsolatban, ezt azonban félre tolja:

„Lehetséges azt a választ adni erre a problémára, hogy a tulajdonságokat olyan osztályok alkotják, amelyeknek elemei magukban foglalnak múlt- és jövőbeli individuumokat is. Logikailag persze adódnak problémák, hiszen így valaki része lehet mind a hatvan, mind a hatvanegy kilogramm súlyú individuumok osztályának, ám ez a két tulajdonság kizárja egymást. Pusztán technikai értelemben ez a probléma megválaszolható, ha a tulajdonságokat nem az individuumokhoz, hanem azok »temporális részeihez« kötjük, vagy ha időben indexált osztályok osztályainak tekintjük őket. De ezek a technikai megoldások semmivel sem teszik az elméletet intuitíve vonzóbbá. Inkább úgy tűnik, egy eleve nehezen védhető felfogást még nehezebben védhetővé tesznek.” Engem, mint egykori mérnököt, teljesen megnyugtatnak a technikailag kielégítő megoldások, föl nem foghatom, hogy a filozófusoknak ez miért nem elég?

2.4.2. A változás forrásai

„A dolgok változása kétségkívül csak úgy értelmezhető, hogy valami, ami egy adott időpontban rendelkezik egy bizonyos tulajdonsággal, nem rendelkezik vele egy másikban. Ez azonban csak a változás leírása, a változás forrása nem magukban az instanciált tulajdonságokban keresendő.”

Huoranszki azokkal a filozófusokkal ért egyet, akik szerint a dinamikus tulajdonságok a változás forrásai:

„A változás forrásai pedig azok a dinamikus természeti törvények, amik arra szolgálnak, hogy korlátozzák a tulajdonságok instanciálódásának lehetséges rendszerét.”

2.4.3. Modalitás

Láttuk, hogy a változás értelmezése és magyarázata lényeges a platonizmus egyfajta interpretációjában. De épp ilyen lényeges a valóság esetlegességének a megértése, értelmezése. A tulajdonságok halmazokként való értelmezése ezzel kapcsolatban is nehézségeket okoz. Ezt Emma példáján mutatom be. Ellentmondásmentesen állíthatjuk az alábbi kijelentést:

(2) Emma súlya mostanában 60 kg, de lehetne most Emma súlya 61 kg is.

Amennyiben értelmesnek tartjuk a lehetőségekről való beszédet, akkor ezt a mondatot a halmazelméleti felfogás szellemében átfogalmazhatjuk:

(3) Emma súlya mostanában eleme a 60 kg-os dolgok halmazának ÉS Emma súlya mostanában eleme a lehetséges-hogy-61 kg-os dolgok halmazának.

A kérdés a következő. Ha értelmes a lehetségesen 61 kg-os dolgok halmazáról illetve az lehetséges 61 kg-os tulajdonságról beszélni, akkor hol vannak azok a dolgok amik lehetségesen 61 kg-os súlyúak, és hol van a lehetségesen 61 kg-os tulajdonság univerzáléja?

A másik szorosan ehhez kapcsolódó kérdés, mik az elemei a lehetségesen 61 kg-os dolgok halmazának, mik az instanciái a lehetségesen 60 kg-os univerzálénak? Egészen biztos, hogy ezek nem lehetnek absztrakt entitások, hanem csak fizikai tárgyak, tér-időben létező dolgok. Úgy tűnik nem kerülhetjük el a mi világunkból fizikailag elérhetetlen, a mi világunktól különböző lehetséges világok létezésének a feltételezését. Ekkor így fogalmazhatunk:

(4) Emma súlya mostanában 60 kg, de egy másik lehetséges világban Emma súlya 61 kg.

Van azonban egy kis gond. Hogyan lehet azonos a mi világunkban lévő Emma egy másik világban lévő Emmával, miközben eltérő tulajdonságaik vannak? Talán az a válasz, hogy az eltérő világokban eltérő a tér-idő is, és így Emma az egyik világhoz tartozó tér-idő 60 kg-os halmazához és egy másik lehetséges világhoz tartozó tér-idő 61 kg-os halmazához is hozzá tartozik, ami nem mond ellent Leibniz törtvényének.

Huoranszki nem tartja abszurdnak a lehetséges világokban való hitet, de úgy véli - szerintem helyesen, - hogy a lehetséges világok nem gyümölcsöző filozófiai magyarázatai a lehetőségnek. Így fogalmaz:

 „Következésképp a lehetséges világok, akár léteznek, akár nem, nem alapoznak meg semmilyen lehetőséget, és azt sem magyarázzák, mi lehetséges, és mi nem. A lehetőségek korlátja és metafizikai alapja a tulajdonságokban keresendő. Ahogyan A szofista eleai vendége állítja: a létezés képesség valamely változás előidézésére. A képesség pedig a dolgok tulajdonságaiban rejlik. Pontosabban: a tulajdonságok maguk vagy képességek, vagy a képességek metafizikai alapjai. A tulajdonságok tehát nem csupán a változás logikája által feltételezett állandóság és a szükségszerű igazság metafizikai alapjai, hanem magáé a változásé és a lehetőségé is.”

2.5. Hol vannak az univerzálék és hogyan kapcsolódnak a példányaikhoz?

Ezt írja a szerző:

 „Az univerzálék mint példányaiktól függetlenül létező tulajdonságok elképzelése nyilvánvalóan platóni gyökerű. És pontosan emiatt a tulajdonságokat univerzáléknak tekintő elméletnek legalább két olyan problémával kell szembenéznie, amelyet már Platón is tárgyal. Az egyik, hogy mit értünk a »függetlenség« kifejezés alatt. A másik, hogy mit jelent pontosan egy tulajdonság példányának lenni.”  Idézem Huoranszki válaszát:

„Azonban egyetérthetünk Hegellel (és Platónnal) az absztrakt létezés realitását illetően akkor is, ha az absztrakt és konkrét realitás viszonyát tőlük eltérően értelmezzük. Az absztrakt entitások ezen alternatív értelmezés szerint a konkrét, maximálisan determinált, térben és időben létező dolgok tulajdonságai által megalapozott, többé vagy kevésbé „távoli” lehetőségek. Maguk a lehetőségek nem térben és időben léteznek, és nem okai a változásoknak. De nem is más világokban, idegen terekben lezajló események, mivel metafizikai alapjuk azonos azoknak az eseményeknek a metafizikai alapjával, amelyek ténylegesen megtörténnek, és amelyek ezért részben az aktualitást alkotják. Az események, amelyek nemcsak megtörténhetnek, de meg is történnek, a konkrét partikulárék dinamikus tulajdonságain alapuló lehetőségek megvalósulásai. Az absztrakt lehetőségek és a világban tapasztalható események tehát egyaránt a dinamikus tulajdonságokon alapulnak.”

2.6. Példány nélküli univerzálék

A szerző több helyen visszatér erre a problémára. Az alábbi szövegrészek megvilágítják az álláspontját:

„A platonizmus ezen értelmezései azonban teljesen érdektelenek. Először is, ha léteznek instancia nélküli univerzálék, azok definíció szerint absztraktumok. Persze nem absztrakt objektumok, hiszen lehetnek instanciáik.”

„Ez a finomítás azonban aláássa a példány nélküli univerzálék létezésének tagadása melletti érvet. Ha ugyanis azért létezhetnek csak olyan univerzálék, amelyeknek vannak példányai, mert semmi sem létezhet, ami nem térbeli, akkor pontosan hol vannak most a jelenleg példány nélküli univerzálék? A dinoszauruszok példányai, sajnos, kihaltak. Korábban térbeli létezők voltak, de most már nem léteznek. Mi okunk van feltételezni, hogy a létezésüktől függő tulajdonság viszont gondtalanul tovább egzisztál? Általában, ha tagadjuk az absztraktumok létét, milyen alapon feltételezhetjük, hogy azokban az időpontokban, amikor egy univerzálénak egyetlen példánya sem létezik, az univerzálé nem szűnik meg létezni?”

„az is nyilvánvaló, hogy léteznek olyan univerzálék, amelyeknek sosem volt vagy lesz példányuk. Gondoljunk például az olyan univerzálékra, mint hogy valami pontosan 1111 kg tömegű, 1112 kg tömegű vagy 1113 kg stb. Általában, biztosra vehetjük, hogy nincs minden maximálisan determinált tulajdonságnak instanciája. De hogyan zárhatjuk ki ezeknek a tulajdonságoknak a létezését? Azt kellene például gondolnunk, hogy vannak olyan értékek, amelyekre a fizikai törvények értelmezhetetlenek, mert nemlétező tulajdonságokra kellene alkalmaznunk őket? Ez teljesen elfogadhatatlan nézetnek tűnik.”

3. Megjegyzések, ellenvélemények

3.1. Tulajdonságok és jellemzők

Huoranszki megemlíti az absztrakt objektumokat és az univerzálékat. Utóbbiak a tulajdonságok (predikátumok) nyelven kívüli világban lévő igazsághordozói.  Mindkettő a platonista metafizika alkotóeleme, és a kettő között szoros a kapcsolat. Egy példa megvilágítja az összefüggést.

(5) Emma súlya 60 kg.

Ez a köznyelvi mondat nyilván nem azt jelenti, hogy Emma súlya születése óta 60 kg, hanem azt, hogy súlya mostanában 60 kg. A fizikai predikátumok gyakran tartalmaznak hallgatólagos időadatot, amit a logikai elemzésnek explicitté kell tenni, máskülönben ellentmondásokba keveredünk. Tehát a fenti mondatnak is tartalmaznia kell az idő adatot. Többfajta fajta módon is érthetjük a mondat logikai szerkezetét:

(5.1.) Van olyan x, hogy x Súlya-mostanában-60 kg ÉS x = Emma.

(5.2.) Súlya-60 kg (Emma, mostanában)

ahol a ’Súlya-60 kg’ egy kétargumentumú predikátum (bináris reláció)

Mindkét esetben az ’x Súlya- y-kor 60 kg’ kétargumentumú predikátumot, relációt használjuk. Ennek a predikátumnak a platonista metafizikában megfelel egy absztraktum, egy univerzálé. De másképp is gondolkozhatunk.

(5.3.)  60 kg = súlya(Emma, mostanában)

Ebben az esetben a ’súlya(x,y)’ kétváltozós időbeli függvényt (jellemzőt) alkalmaztuk Emmára, és egy absztrakt objektumot is használtunk. A filozófusok gyakran ignorálják ez utóbbi, jellemzőket és absztrakt objektumokat alkalmazó nyelvi formát, pedig nincsen igazuk. Azért nincsen igazuk, mert a természettudományok ilyen módon, függvények segítségével írják le a valóságot, predikátumokat a filozófusok használnak. A jellemzők a méréseket, az absztrakt objektumok a mérések lehetséges eredményeit képviselik. Ilyen módon, függvények segítségével könnyedén leírható a változás. A változás annyit jelent, hogy a függvény nem konstans az időben. Számunkra most ebből az a fontos, hogy a gondolat kétfajta logikai szerkezete nem érinti a gondolati tartalmat. Egyazon valóság igazolja vagy cáfolja mind a predikátumokat, mind a függvényeket alkalmazó megfogalmazást. Ebből az következik, ha rendelkezésünkre állnak az absztrakt objektumok, akkor absztratumokra már nincs is szükségünk. Absztrakt objektumokkal is kifejezhetjük amit absztraktumokkal (univerzálékkal) fogalmazunk meg.[3]

Az alábbi ábra szemlélteti a két felfogásban leírt változást.

1. 1. ábra

3.2. A változás magyarázata

Huoranszki szerint a változásnak, a tulajdonságok változásának nem jó magyarázatai a természettörvények, hanem a dinamikus tulajdonságok jelentik az adekvát magyarázatot, melyeket modern értelmezésben diszpozíciós tulajdonságoknak neveznek. Nézzük meg a problémát egy példa segítségével.

(6) Betettem a pezsgős poharat a mosogatógépbe, és a pezsgős pohár eltörött. Mosogatás közben hozzá koccant egy másik pohárhoz, és mivel törékeny volt, a koccanás hatására eltörött.

A kérdés a következő: miért tört el a pezsgős pohár? Azért mert betettem a mosogatógépbe, vagy ezért, mert hozzákoccant egy pohárhoz, vagy azért, mert törékeny volt?

Kétségtelen, hogy a törékenység is egy a lehetséges okok között, de vajon általánosítható-e a diszpozíciók jelentősége? Talán minden mérhető tulajdonság épp a mérhetőség okán diszpozíciónak tekinthető, talán nem, bizonytalan vagyok a válaszban. Ha fölforralunk egy fazék vizet, akkor ennek a változásnak milyen módon lesz magyarázata egy dinamikus tulajdonság?   

3.3. A példány nélküli univerzálék problémája

„A dinoszauruszok példányai nem léteznek, de nincs okunk azt állítani, hogy az a tulajdonság, hogy valami dinoszaurusz, ne léteznék.”

Ez kicsit megtévesztő. Tudjuk, hogy hogyan néztek ki a dinoszauruszok, fölismernénk őket, ha találkoznánk velük. Olyan automatát is tudnánk készíteni, amelyik fölismer egy dinoszauruszt, tehát itten nem valami sajátos emberi jelenségről van szó. Tudnánk alkalmazni a szót, a nyelvi kifejezést, és a szó, a nyelvi kifejezés (logikai terminussal predikátum) az, ami ma is létezik, nem az élőlények. Hogy létezik-e a ’dinoszaurusz’ szónak megfelelő nyelven túli, téridőn kívüli univerzálé, más kérdés, az filozófiai álláspont kérdése. Hihetünk benne, hogy létezik úgy is, hogy az univerzálé példányai közömbösek számunkra. Ebben az esetben az unikornis univerzáléjában vagy az aranyhegy ideájában (univerzáléjában) is hihetünk. De gondolkozhatunk úgy, hogy az unikornisnak soha nem volt példánya, szemben a dinoszauruszokkal, ezért az előbbinek megfelelő univerzáléban nem hiszünk, csak az utóbbiéban, miközben természetesen mindkét szó létezik, része a nyelvhasználatnak.  Egy szó, egy predikátum azonban más kategóriába tartozik mint egy univerzálé (már ha egyáltalán vannak univerzálék).

 „Ha ugyanis azért létezhetnek csak olyan univerzálék, amelyeknek vannak példányai, mert semmi sem létezhet, ami nem térbeli, akkor pontosan hol vannak most a jelenleg példány nélküli univerzálék?”- kérdezi a szerző. A válasz filozófiai álláspont kérdése. Mondhatjuk, hogy a térbeliség követelménye nem az univerzáléra magára vonatkozik, hanem annak a tartalmára. Ebben a felfogásban egy univerzálé, bármilyen is legyen, akár matematikai (pl. páros szám) vagy fizikai (dinoszaurusz) időn és téren kívüli dolog. Ami tér-időbeli dolog az nem az univerzálé, hanem a nyelvi kifejezés, amelyik a fogalomra, predikátumra utal. Tehát a tér-időbeliség azt jelenti, hogy valamikor, valahol voltak dinoszauruszok, nem pedig azt, hogy a dinoszauruszok univerzáléja van vagy volt valahol valamikor.

 (7) Világosabban: van olyan t időpont és x dolog, hogy x dinoszaurusz t-kor.

 Egy paleontológus kutatása közben örömmel felkiált:  nézzétek, találtam egy dinoszaurusz csontot! – és rámutat egy x maradványra. Ekkor bizonyosságot szereztünk arról, hogy ott, azon a helyen valamikor egy dinoszaurusz volt. És ez verifikálja, hogy van olyan t időpont és x dolog, hogy x dinoszaurusz t-kor. De ezzel semmit sem állítunk a nyelvi kifejezések és az univerzálék viszonyáról, semmit sem mondunk azok természetéről, hogy hol vannak, ha vannak, egyáltalán értelmes-e a létezésük helyére és idejére rákérdezni.  

Szerintem vidáman lehetünk a bevett nézet szerinti platonisták vagy arisztoteliánusok, ez nem vezet ellentmondásra. Szerintem azon felül még nominalisták, materialitsák is lehetünk, olyan módon, hogy hitünk szerint az anyagi-fizikai létezők osztályai igazolják az általános kijelentéseket. Ezt korábban már említettem, de sajnos a kérdés nem ilyen egyszerű, van itt még valami.

 Ha materialisták, nominalisták vagyunk, akkor úgy tűnik az egyedi létezőkön, a konkrét partikulárékon kívül legfeljebb a halmazok (vagy osztályok) létében kell csak hinnünk. (Hogy ettől platonistává válunk-e azt nem tudom.) Ez egy meglehetősen sivár vidék, kopár ontológia, de talán működik. (Quine szerette.) Vagy mégse működik, sőt talán egyedül a bevett nézet szerinti platonizmus a helyes. Mit jelent a „helyes”? Nem filozófiai érvre gondolok, hanem valami teljesen másra: melyik ontológia használható a gyakorlatban? Meglepő lehet némely filozófusnak a válasz: a platonista. Talán furcsa válasz ez egy filozófiai kérdéssel kapcsolatban, de elmagyarázom. 

Egy számítógép, vagy a számítógépek alkotta kibertér, egyrészt nyilvánvalóan fizikai rendszer, hiszen a jelek, fizikai események, időben történnek. Másrészt amit e gépek működése reprezentál, az olykor matematikai számítás, máskor pedig egy anyagi folyamat modellje. Pl. ilyen: egy raktárban különféle csavarok vannak, különféle tulajdonságokkal, különféle mennyiségben. Most éppen az egyik csavar nincs készleten, elfogyott, de a helye ott van a raktárban, arra vár, hogy feltöltsék. Az ilyen raktárak készletét számítógépes programok követik nyomon. Minden mozgásnak a fizikai valóságban, megfelel egy változás a kibertérben, a számítógép belsejében. Az az érdekesség van, hogy a számítógépek által használt objektumorientált programozási nyelvekbe – részben az adatbázisokba is – egy egész ontológia van beépítve.[4] Ez a beépített ontológia nagyon jól működik, és félretol minden filozófiai vitát. A számítógép vidáman alkalmazza a fogalmakat (predikátumokat) egyedi dolgokra, nem akad el egy végtelen Bradley sorozattal.[5] Ebben a nyelvben egy objektum, egy egyedi létezőt, egy konkrét partikulárét reprezentál. Egy adatbázisban egy rekord felel meg egy konkrét létezőnek, pl. egy csavarnak. Mind az objektumoknak, mind az adatbázis rekordoknak vannak kötelező, azaz szükségszerű tulajdonságai, és vannak esetleges, azaz nem szükségszerű tulajdonságai. Mivel a számítógépek időben működnek, ezért az objektumok is képesek időben változni, sőt keletkezhetnek és meg is szűnhetnek létezni. (Ahogy változik a csavarok száma a fizikai valóságban, úgy változik az adatbázisban.) Ebben számítógépek világa alapvetően eltér a valóság írásbeli magyarázataitól vagy leírásaitól. A mozgás, változás leírása a kibertérben maga is mozoghat, nem úgy mint a papíron vagy képernyőn lévő statikus ábrák, számok, mondatok. És figyelem: az objektumorientált nyelvek világában a tulajdonságok önálló kategóriába tartoznak. Ebben a világban semelyik két numerikusan különböző objektum nem azonos, és nincsenek tulajdonság nélküli objektumok – bár lehetnek olyan tulajdonságok is, melyeket valamikor éppen nem reprezentál semmi. Azoknak a csavaroknak is létezik a helye, amelyekből éppen hiány van, amelyek éppen most nem léteznek, de a fogalmuk létezik. A számítógépes programok valójában predikátumokkal (nyelvi kifejezésekkel) dolgoznak és nem univerzálékkal (mint nyelven kívüli entitásokkal), de mindez mégis mégis érdekes lehet az univerzália kérdés kapcsán is. Természetesen a számítógépek működése kívülről nézve fizikai folyamat, fizikai események mérhetetlen sokasága. De egy program, egy software belülről nézve nem fizikai létező. A materialista vagy a bevett nézet szerinti arisztoteliánus nézetnek megfelelő számítógép programot, adatbázis kezelőt nem ismerek. Ennek úgy kéne működnie, hogy az objektumok (vagy adatbázis rekordok) valamilyen módon magukba foglalják a tulajdonságaikat. Kételkedem benne, hogy egyáltalán lehetséges ez. Szerintem ez filozófiailag nagyon elgondolkoztató. Talán Platónnak volt igaza?     

[1] Tőzsér János:  Metafizika (2009) Akadémiai kiadó, Bp., 38.o.

[2] Tőzsér: Metafizika, 33.o.

[3] Részletesebben foglalkozom ezzel egy írásomban: https://ferenc.andrasek.hu/blog/pdf/folyamat3.pdf

[4] Részletesebben foglalkozom ezzel a „Több dolgok vannak földön és égen, Horatio …” c. írásomban:
http://ferenc.andrasek.hu/blog/tobb-dolgok-vannak.pdf

[5] Francis Herbert Bradley (1846 –1924) nagy hatású angol, idealista filozófus volt.

A szöveg innen letölthető: https://ferenc.andrasek.hu/blog/pdf/huo-platonizmus.pdf 

(A pdf szövegen időnként - akár hónapokkal később is - javítgatok, a verziót a dátum mutatja.)