A tudás mint siker – ellenvélemény Edmund L. Gettier nagyhatású érvéről
2021. május 17. írta: quodlibet

A tudás mint siker – ellenvélemény Edmund L. Gettier nagyhatású érvéről

77. filozófiai válaszok

Bevezetés

Vannak kérdések, problémák, melyeket a filozófiai közösség többségi véleménytől eltérően látok, eltérően értelmezek. Egy ilyen kérdés, hogy jó-e a tudásra vonatkozó klasszikus értelmezés, avagy az mégsem jó, hiányos, nem megalapozott, nem bizonyító erejű. Ahogy én látom, általános vélekedés az analitikus filozófusok között, hogy Edmund L. Gettier megcáfolta a tudás Platóntól eredeztethető klasszikus fogalmát. (Ezzel egyben bizonyítékát adta annak, hogy a filozófusok olykor egyetértenek, és ha Gettiernek igaza van, mutatott egy bizonyítékot arra is, hogy van fejlődés a filozófiában.) Ezek után számos javaslat született az eredeti, Platóntól eredeztetethető felfogás kiegészítésére vagy módosítására, egy működőképes tudás definíció megalkotására. Korábbi két posztomban már foglalkoztam Gettier érveivel logikai szempontból, most más összefüggésben vizsgálom meg a kérdést. Gettier érveire sok különféle válasz született, a számtalan újabb javaslat áttekintése nem célja a mostani írásnak, csak azt fogom megemlíteni, ahol az általam ismert alternatív javaslatokhoz részben vagy egészben hasonló az, ahogy én látom a tudás problémáját.[1]  

A tudás típusai

Egyfajta tudásról beszélünk, amikor örömmel felkiáltunk: de hiszen ez a baba már tud járni! Hasonlóképpen, ha azt állítjuk, hogy valaki tud úszni vagy kerékpározni akkor gyakorlati tudásról beszélünk. Hasonlóképpen a gyakorlati tudás vesztesége, ha valaki elvesztette a színek vagy szagok megkülönböztetésének a tudását, képességét. Ettől alapvetően eltér az, amit propozicionális tudásnak neveznek. Propozicionális tudás (kijelentés alapú tudás, amikor valaki egy tényt tud) esetén valaki tudja, hogy miért kék az ég, vagy miért keletkeznek a forró vízben buborékok, miért esik le az alma a fáról és mi tartja a pályájukon az égi testeket? De tudás az ember alkotta tárgyakhoz, jelenségekhez is kötődik: valaki tudja, vagy sem, hogy hogyan működik a rádió, vagy hogyan számolnak az elektronikus számítógépek. A propoziconális tudás fontos alosztálya a mindennapi élethez kötődő, a mindennapi létben megjelenő tudás. Ilyenekre gondolok: tudom, hogy Evelin szereti a jazzt, de nem szeret napozni; tudom, hogy nappaliban egy macska fekszik a széken; tudom, hogy a jót tesz esténként egy almát megenni, tudom, hogy van itthon liszt. Ez utóbbi köznapi tudás nem feltételez bonyolult, gyakran elvont, elméleti gondolkodást igénylő ismereteket, gyakorlottságot. Kérdéses azonban, hogy a propozicionális tudás széles tartományát lefedhetjük-e egyetlen meghatározással? Hiszen nagyon másfajta tudás, a másodfokú egyenlet megoldó képletét ismerni, vagy a mérges gombákat ismerni. Ugyanakkor egy magasabb nézőpontból az elméleti tudás is gyakorlati tudáson alapul, az elméleti készségek begyakorlása által nyújtott tudáson, képességen. Vajon elegendő-e egyetlen tudás kritérium, tudásértelmezés, a propozicionális tudás minden fajtájára? Válasszuk le a logikai matematikai tudás, valamint a közvetlen érzékelés alapján megfogalmazott tudást, korlátozzuk vizsgálódásunkat a tapasztalatot igénylő, de nem triviális tudás terrénumára. Ugyanakkor a közgondolkodásba átterjedt elméleti, fizikai tudást nem zárjuk ki.[2] A propozicionális, az igazságra (tényekre) irányuló tudást a továbbiakban, ahol ez a megkülönböztetés lényeges, ’tudásinf’-al fogom jelölni, a gyakorlati tudást pedig ’tudásgyak’-al jelölöm. Más esetben egyszerűen csak ’tudás’-ról beszélek, amelyen propozícionális tudást értek.

A gyakorlati és elméleti tudás megkülönböztetése szükségessége

Bár ismerek olyan véleményt is, hogy a szétválasztás indokolatlan. Farkas Katalin mondja az ÉS-ben: „Én azt gondolom, egyfajta tudás van, és minden tudás az igazságra irányul. Tehát azok ellen érvelek, akik azt mondják, hogy valakit ismerni vagy tudni, hogyan kell valamit csinálni, az nem az igazság tudása.” (ÉS 2020. április 17.) – én ezt másképp látom. Szerintem éppen az elméleti és gyakorlati tudás fogalmának összemosása okoz filozófiai gubancokat. A gyakorlati tudás egy képesség, ami egy cselekvésre, egy folyamatra utal, ezzel szemben a propozicionális tudás egy eredményre, a folyamat végére utal. Az eredmény, a folyamat vége az indoklás, a bizonyítás sikeres befejezése. Amennyiben az indoklás vagy bizonyítás sikertelen, kétes kimenetelű, akkor nem beszélhetünk tudásinf –ról.

Gilbert Ryle: A szellem fogalma c. könyvében foglalkozik a "Tudni hogyan és tudni hogy mi" fogalma közötti különbséggel.[3] A tudás két fogalma közötti különbség ugyanis nem puszta terminológiai különbség, hanem tartalmi. Mondok két példát.

Ha valaki nem tudja, hogy mennyi sin(p/2) akkor annak elmondhatunk egy magyarázatot, és utána tudni fogja, hogy mivel egyenlő sin(p/2). Ez abban a gyakorlati képességében fog megmutatkozni, hogy ő maga is be fogja tudni bizonyítani, hogy sin(p/2) =1. Ezzel szemben, ha nem tudja, hogy hogyan kell úszni, és annak elmondjuk a magyarázatot, hogy hogyan kell úszni, utána az illető egyáltalán nem biztos, hogy fog tudni úszni. Ami még érdekesebb, meglehet, hogy valaki nagyon jól tud úszni, de nem tudja jól elmagyarázni, hogy hogyan kell úszni, és arról sincsen fogalma, hogy miért nem süllyed el úszás közben a vízben. Az első fajta tudás, amit tudásinf nek nevezek, az un. propozicionális tudás, azaz ismereteknek a tudása: pl. mikor volt a mohácsi vész. A második, amit tudásgyak nak nevezek, a gyakorlati tudás, pl. biciklizni tudni. Ryle szövege nagyon meggyőzően mutat rá, hogy a kettő közül az utóbbi fajta tudás az alapvetőbb. Van azonban itt valami érdekes. Nem teljesen naiv dolog azt képzelni, hogy valakinek beleoperálnak valamit a fejébe, és utána fejből tuja az összes Shakespeare szonettet és azon kívül kiváló céllövővé és tenisz bajnokká válik. Ez persze csak akkor igaz, ha az elme materialista magyarázata az alapvetően helyes – de én úgy gondolom, hogy az a helyes.

Hiába tudjainf Mary tökéletesen a színek fizikáját és fiziológiáját, attól még nem tudjagyak, hogy mik a színek, mert születése óta fekete-fehér környezetben élt. Egyszer azonban kilép a külső színekben gazdag világba, és megmutatják neki a piros színt. Ezek után fölismeri, hogy a pipacsok színe piros, és piros a szemben lévő háztető cserepe is. Mi történt? Valami megváltozott a világban, nevezetesen Mary fejében. Mary fejben valamilyen fizikai módon rögzült egyfajta színminta. Ez a változás nem Mary elméjében történt, hanem valahol az agy és idegrendszeri működés környékén. Mary érzete fizikai létező, ami ugyanakkor, és épp ezért, kimondhatatlan. Mondok egy másik példát.

Gyermekkoromban, amikor lázas beteg voltam, volt egy nagyon különös rossz érzésem, ami gyakran előjött. Ahogy növekedtem, egyre ritkábban éreztem ezt a rossz érzést, de sokáig föl tudtamgyak idézni magamnak, emlékeztem rá. Ezt az érzést nem tudom megnevezni, nem tudom, hogy van-e olyan leírás, amit mások is értenek és leírja az én egykori érzésemet. Talán valamiféle hidegrázás és keserű, rossz szájíz egyszerre, de ez sem elég pontos. Egy biztos: én tudominf, hogy volt egy különös érzésem, amit sokáig, föl tudtamgyak idézni, de megnevezi nem tudom, és fogalmam sincs, hogy más is érzi-e ezt a rossz érzést, ha lázas beteg.

Tudás és tévedhetetlenség

Nyilvánvaló, hogy változik, fejlődik a tudásunk és az is, hogy nem vagyunk tévedhetetlenek. Előfordul még a köznapi, propozicionális tudás esetén is, hogy rádöbbenünk, amit tudni véltünk tévedés volt: pl. Rosszul tudtam, Anna valójában nem szereti a férjét, nem tudja felejteni ifjúkori szerelmét. Vagy orvostörténeti könyveket lapozgatva rádöbbenünk, évszázadokon keresztül nem tudtuk magyarázatát adni a járványoknak és más betegségeknek, sőt évszázadokig alapvető testi működéseket sem értettünk. Magyarázataink az életerőről téves tudáson alapultak. Ez a történeti példa is mutatja, hogy nem vagyunk tévedhetetlenek. De ha ez így van, akkor olykor hamisságban hiszünk. Célszerű azonban nem úgy fogalmazni, hogy olykor hamisságot tudunk, hanem úgy, hogy azt hittük tudással rendelkezünk valamilyen tárgyban, miközben ez nem felelt meg a valóságnak, tévúton jártunk. Tehát olykor revideáljuk, hogy miről rendelkezünk tudással, és miről nem, azaz a tudás tudására vonatkozó vélekedésünk bizonytalan, állandó ellenőrzésre, felülvizsgálatra szorul mindazon esetekben, amikor valamely tudásunkra vonatkozó kétely konkrét, és megalapozott.

Van itt egy második gubanc is, ami zavart okoz. Összekeveredik két kérdés: 1. mi a „tudás” fogalom jelentése, tartalma? 2. Mikor tudjuk, hogy tudunk? Válasszuk külön a két kérdést.

  1. Mi a tudás, mit jelent a "tudom" szó?
  2. Tegyük fel, hogy az első kérdést már megválaszoltuk, és értjük az ’s tudja, hogy p’ kifejezés jelentését, ahol ’p’ egy propozíció helyén áll (nem a neve!), míg ’s’ változó értékei személyek. Ekkor milyen gyakorlati vizsgálódással tudjuk bizonyosan eldönteni, hogy s tudja p-t? Van-e gyakorlatban működő, biztos kritériumunk a kérdés eldöntésére, hogy valaki tudja p t? Vegyük az egyik ismert példát – van több más is ehhez hasonló.

“Pontban 12-kor ránézel a faliórára, amely12 órát mutat, s ennek nyomán azt hiszed, hogy 12 óra van. De van valami, amit nem tudsz: az óra nem jár. Ebben az esetben nem tudod, hogy 12 óra van, hiába hiszed, hiába van igazad, és hiába van indokod ezt hinni. Van magyarázatod arra, hogy miért hiszed, hogy dél van, de a magyarázatod gyönge lábakon áll, mert téves bizonyíték.” Világos, ebben az esetben nem tudod, hogy 12 óra van. Mikor tudnád? Ha a telefonod vagy a számítógéped óráját nézted volna meg, azok jól mutatták volna az időt, mivel hibátlanul működnek. Tehát az a hited, hogy 12 óra van, igazolható lett volna másfajta megfigyeléssel is, de nem ez történt. A hited arról, hogy mennyi az idő azon alapult, hogy a faliórára néztél, és ez történetesen nem volt jó bizonyíték, nem volt bizonyíték egyáltalán, mert az óra nem működött. Ha az óra jól működött volna, akkor tudtad volna, hogy 12 óra van.

A szerencsés helyzet a következő lett volna: 

(1)        Ránézek az órára, és látom, hogy 12-t mutat. Azt hiszem, hogy 12 óra van.

(2)        Bízom az érzékszerveimben, tudom, hogy nem álmodom, tényleg van ott egy óra, amelyik 12-mutat.

(3)        Tudom, hogy nemrégiben pontosan beállítottam az órát, és az óra jól, pontosan jár. Jó okom van arra, hogy megbízzak a hitemben, mert bízom az óra jó működésében.

(4)        Nincsenek rendkívüli körülmények, sem mágusok a közelben, csodák sem történnek.

Ha igaz (1) (2) (3) (4) akkor valóban tizenkét óra van és én tudom azt. Ez az érem egyik oldala. A másik az, hogy ez a tudásom, további föltevésekre támaszkodik, melyek nem kétségbevonhatatlanok. Ilyen módon, bár azt tudom, hogy mit jelent tudni, hogy mit jelent tudni, hogy tizenkét óra van, azt nem tudhatom minden kétséget kizárólag, hogy tizenkét óra van. Ámbár, a kétségek megfogalmazása is indoklásra szorul. A kétségek megfogalmazása olykor indokolatlan, erőltetett, ellentmond a józan észnek, merő szócséplés. Lényeges, hogy abból, hogy filozófiailag lehetséges, hogy éppen most elromlott az óra, nem következik, hogy elromlott az óra, de még csak az sem, hogy számolni kell az óra meghibásodásával. Ha pedig nem romlott el az óra, akkor jól mutatja az időt.

Mindebből az következik, hogy bár tudhatjuk, hogy mit jelent a tudás, de filozófiai nézőpontból nincsen minden kétséget kizáró kritériumunk annak eldöntésére, hogy mikor vagyunk birtokában a tudásnak – legalábbis a tapasztalati/szintetikus – állítások tekintetében. 

A probléma eredete

Térjünk vissza a klasszikus felfogáshoz, a kiinduló ponthoz. A klasszikus felfogás alatt a propozicionális tudás alábbi értelmezését értem – kicsit sajátos megfogalmazásban – ezt cáfolta meg állítólag Gettier. (Egy korábbi posztban ismertettem Gettier írását.)

s-tudja p-t, pontosan akkor ha:

  • s egy személy – vajon s lehetne-e gép vagy állat? A kutya kiszaladt a ház elé, mert meghallotta a gazdája autójának a hangját. Vajon tudta a kutya, hogy jön a gazda? És akkor is tudta-e, ha egy hasonló autó ment el a ház előtt, annak a hangja tévesztette meg, és a gazda mégis hazajött, csak másik irányból kerékpáron?
  • s hiszi, hogy p. (Ezt nyilvánvalónak tekintem, nem érvelek mellette.)
  • ’p’ – igaz. Előfordul olykor, hogy hamisságban hiszünk, pl. azt hittük, hogy Sára jött meg, de aztán láttuk, hogy Kati lépett be az ajtón, nem pedig Sára. Ilyenkor visszavonjuk a hitünket, vagy a tudásra vonatkozó kijelentésünket. pl. Úgy tudtam, hogy így kora délután, mindig Sára érkezik meg elsőnek, de tévedtem, mert most mégsem ő jött.
  • ’p’ – igazolt.

(3)-at részletesebben ki kell fejteni. Mikor igazolt p? Csak akkor, ha van olyan q bizonyíték, hogy valahányszor q a rendelkezésre áll, akkor megalapozottan következtetünk p-re. Nem arról van szó, hogy most van q valamink, amit bizonyítéknak tekintünk, és szerencsénk volt, mert éppen ekkor p is igaz, hanem (a) létezik valamiféle kapcsolat q és p között, nevezetesen q fennállása, igazsága maga után vonja p fennállását, igazságát; (b) a kapcsolat q és p között szükségszerű és nem pedig esetleges. Tehát, amennyiben p igazolt, akkor van olyan q, hogy: q valamit bizonyít, amit bizonyít az p, és ez a bizonyítás szükségszerű kapcsolat, nem fordulhat elő, hogy q és p egyidejű előfordulása merő véletlen, külső tényezők szerencsés összjátéka.

Van itt még valami, amit meg kell vizsgálni. Esetleg előfordulhat, hogy p igazolt, mert van valami, nevezetesen egy q tény, ami igazolja p-t, de s számára q ismeretlen, és nem is hivatkozik q-ra, hanem helyette valami más, valami téves bizonyítékra? Ez nem fordulhat elő. Az igazolásnak, a bizonyítéknak s számára ismertnek kell lennie, és s-nek ezzel kell igazolni a hitét, nem mással.

Tehát (3) pontosabban így fest:

(3*) Van olyan q, hogy q igazolja p-t, s ismeri q-t, és s q-ra hivatkozva igazolja p-t

Ebben az esetben, ha (1) s-hiszi p-t, (2) p-igaz, és van olyan q, hogy s ismeri q-t, és s q-ra hivatkozva igazolja p-t akkor:

ha q igazolja p-t akkor s tudja is p-t.

Amiből ceteris paribus kontrapozícóval következik, hogy:

ha s nem tudja p-t, akkor q nem is igazolja p-t, azaz p nem igazolt..

Ezért az összes a klasszikus definíciót cáfolni kívánó érv logikailag hibás.

Az igazolás egy folyamat, egyfajta cselekvés, ezzel szemben az „igazolt” terminus eredmény szó, a folyamat végkifejletére utal, arra, amikor célba értünk, és nem arra, amikor már látjuk a célt és egy karnyújtásnyira van előttünk. Gettier érve szerint s igazoltan hiszi p-t, és mégsem tud. Ezzel szemben én azt állítom, hogy egyik esetben sem hisz igazoltan, az ellenpéldák érvénytelenek, mellé lőnek. Egyik esetben sem hiszünk igazoltan, csak azt hisszük, hogy igazoltan hiszünk, de valójában nem igazolt a hitünk, hanem az igazoltság folyamata közben hiszünk. Az igazolás még nem fejeződött be, és amíg nem fejeződött be, addig nincs. Az igazoltság eredmény szó, és nem folyamat szó.

Előfordulhat, hogy egy matematikus dolgozik az erős Goldbach sejtés igazolásán, bizonyításán. Egy nap lepihen ebéd után, ám alig hogy elszenderült, hirtelen fölriad, fölugrik az ágyból és fölkiállt: meg van, hogy ez eddig nem jutott eszembe, kristálytiszta logikával bizonyítani tudom a sejtést! Gyorsan papírra veti, és elküldi barátjának Edömérnek ellenőrzésre, nézze át ő is. Edömér hosszasan tanulmányozza a frappáns levezetést, föl-alá járkál a szobájában, majd ezt a választ adja: valóban eredeti gondolat, ezzel a bizonyítással még nem találkoztam, de sajnos csak bizonyítási kísérletről van szó most is, mert van a levezetésben egy hibás lépés, amely lépés csak akkor elfogadható, ha elfogadjuk a Q lemmát. Azonban Q lemma elfogadása nem nyilvánvaló, így a levezetésed nem elfogadható, a bizonyítás nem jó.

 A példa az mutatja, hogy nincsen olyan bizonyítás, hogy majdnem jó bizonyítás, valami vagy tökéletes bizonyítás, vagy nem bizonyítás, csak feltevés, sejtés, esetleg episztemikus modális értelemben nagyon valószínű sejtés.

Az ’igazolt’ szó, eredmény szó (hasonlóképpen a ’cáfolt’ szóhoz), és nem pedig ’cselekvés’ szó. Olyan nincs, hogy igazolt, de mégsem igazolt, mert csak igazoltnak tűnik, de valójában nem az. A hibás, nem tökéletes igazolás nem igazolás; attól, hogy valamit igazoltnak vélünk, igazoltnak látszik, attól az még nem lesz igazolt. Nincsen olyan, hogy telibe találtam a célt, de közben elvétettem; gólt lőttem, de mellé ment. A kapura rúgás egy folyamat része, de a gólt lövés egy eredmény szó. A kapura rúgás lehet elkapkodott, megbicsaklott, és ezért sikertelen. Ha viszont gólt lőttél, akkor sikert értél el, nincsenek ennek fokozatai. Lehetetlen, hogy gólt lőttél, de valójában mellé ment a labda, elszállt a kapu fölött. Vagy gólt lőttél, de pechedre a kapus a gólvonalon megfogta a labdát. Ami lehetséges, hogy azt hitted, hogy gólt lőttél, de rosszul láttad, mert a labda megállt a gólvonal előtt egy hajszállal. (A látni szintén eredmény szó, míg a nézni folyamat szó.) Nincsen olyan, hogy leejtettem, de mégsem, csak félig, feldöntöttem a poharat, de szerencsére megállt a levegőben; elárultam, de nem nagyon, csak egy kicsit, éppen csak egy puszit adtam Jézusnak a katonák jelenlétében.

Lássunk egy másik példát.

Miközben a szobában kávézom a barátomra várva, látom, hogy a kutya fölrohan a ház elé, talán ismerős neki az autó hangja. Én is meghallom barátom autója hangját, és nemsokára barátom belép a szobába és üdvözöl. Így szól: kerékpáron jöttem, az autó, amit hallottál a szomszéd autója volt, annak is hasonló hangja van.

Vajon ezek után, mielőtt barátom benyitott a szobába, én már tudtam, hogy jönni fog, vagy csak sejtettem, hogy jön? Gettier szerint a helyzet a következő.

  • Én egy személy vagyok, aki tudással bírhat.
  • Hittem abban, hogy a barátom megérkezett.
  • Barátom valóban megérkezett, hitem igaz volt.
  • A kutya fölszaladása és az ismerős hang is igazolta a hitemet.

Ezek alapján a klasszikus felfogás értelmében, én előre tudtam, hogy barátom megérkezett, már az előtt, hogy kinyitotta az ajtót. Csakhogy valójában nem rendelkeztem tudással, klasszikus felfogás tévútra vezet. Azért nem rendelkeztem tudással, mert az ismerős autó hang és a kutya fölszaladása nem megingathatatlan bizonyítékok, hiszen előfordulhatott volna, hogy ugyanaz történik, mint ami történt, azaz hallom az ismerős autó hangot, és a kutya fölszalad, de aztán lógó füllel vissza is jön, mert barátom nem érkezett meg, sajnos túlóráznia kell. Tehát – így ével Gettier – a bizonyíték léte nem garancia a tudásra, mint a példa mutatja. A példa általánosítható érvényű.

 A klasszikus álláspontot valóban cáfolja, ha a fenti példában igazolt hittel, azaz bizonyítékkal van dolgunk. De valóban ez a helyzet? A kutya fölszaladása, az autó hangja jel (index típusú jel), de bizonyítéknak csak akkor tekinthető ez a jel, ha oksági kapcsolat van a jel, és annak vélt forrása között. (Ez Alvin Goldman álláspontja.) De nem ez a helyzet. Nincsen oksági kapcsolat, mert nincsen szükségszerű kapcsolat a jelek, és annak vélt forrása, barátom hazaérkezése között. A motor működése és a hang között van oksági kapcsolat, de ez nem megy tovább barátom jelenlétéig.  Csak akkor beszélhetnénk bizonyítékról, ha a jel szükségszerű kapcsolatban állna barátom megérkezésével. Ha ennek esete állna fönn, akkor a példa valóban cáfolná a klasszikus felfogást, mert lenne bizonyítékunk egy igaz hitünkre, és mégsem bírnánk tudással. Szerintem nem ez a helyzet. A jel tekinthető valamilyen bizonyítéknak, de nem szükségszerűen a megérkezés bizonyítéka, márpedig szükségszerű kapcsolat a feltétele a kétségtelen bizonyítéknak. Ezért a cáfolat összeomlik, a klasszikus definíció szerintem jó, hiszen a példában nem bizonyíték fordul elő, hanem csak valószínűsítő jel, és a kettő nem azonos. Szerintem a példa általánosítható, és Gettier cáfolata elvéti a célt. Azért téves, mert ha igaza van, és nincsen tudásunk, miközben azt hisszük tudunk valamit, akkor ez azt jelenti, hogy a tudásunkat megalapozó bizonyíték téves, az igazolás nem ért célt, az igazolás sikertelen, és egy sikertelen igazolás nem igazolás, csak próbálkozás.  

Létezik-e csalhatatlan bizonyíték?

Bevásárolni küld le a feleségem. Van itthon liszt? Kérdezem tőle. Nem tudom, várj, megnézem a kamrában.– válaszolja. Visszajön azzal, hogy van, nem kell venni. Honnan tudja? Onnan tudja, hogy látta a polcon. A ’látta’ szó, eredmény szó, sikerről tesz állítást. Ha valójában nem látta volna, mert egy gonosz démon a lisztes zacskó hologram képét vetítette a polcra, akkor feleségem nem látta volna a teli lisztes zacskókat, illúzió áldozata lett volna, azt hitte volna, hogy lát, pedig miközben néz, a nézés eredménye csalóka, megtévesztő eredményt ad. Viszont ha komolyan visszaszólnék neki, hogy drágám, menj oda, tapogasd is meg azt a zacskót, amit a polcon látsz, mert meglehet, egy Descartes démon félrevezet, feleségem valószínűleg aggódni kezdene az elmeállapotomért.

Bár vannak különös esetek, elmondok egy másik példát.

Amikor még fiatal szülők voltunk, gyerekeink a doktor néni tanácsára minden reggel szívószállal ittak. Szerették ezt, jó játéknak tartották. Egy alkalommal vendégeket vártunk. Feleségem megkérdezte tőlem, van-e itthon gyümölcslé. Úgy emlékszem van, de megnézem a kamrában.–válaszoltam. Benéztem, és láttam, hogy ott sorakozik három flakon a polcon. Megnyugodtunk, tudtuk, lesz mivel megkínálni azokat a vendégeket, akik nem ihatnak alkoholt. A gyerekek egész nap jókedvűen szaladgáltak, időnként sugdostak valamit nagy kuncogás közepette, de mi nem gyanakodtunk. Örülnek a vendégeknek, mi is nevettünk. Takarítottunk, feleségem pogácsát sütött, minden időben elkészült, a vendégek is megérkeztek. Asztalhoz ültettük őket, megkérdeztem, hogy megkínálhatom-e őket, egy kis gyümölcslével. „Persze, nagyon szomjasak vagyunk.” Kimentem a kamrába, behoztam a gyümölcsleveket. Tölteni próbáltam, de csak levegő jött. Valami furcsát éreztem. Gyanúsan könnyű volt a narancslé. Sebaj, töltök az alma léből. Az is könnyű volt. Mi történt itt? Fölemeltem a palackot, körbe forgattam, alaposan megvizsgáltam. Egyszercsak megtaláltam. Mindegyik oldalán volt egy kis lyuk, pont akkora, hogy egy szívószál beleférjen.

Utóbbi példa kicsit a Descartes démon esethez hasonlít, és azt mutatja, hogy olykor előfordulhatnak különös, szokatlan estek, és a szokásos bizonyítás csődöt mond. Azt hittük, hogy tudjuk, hogy p (p = van gyümölcslé a kamrában) miközben nem tudtuk, hogy p, rosszul tudtuk, mert valójában az volt a tény, hogy nem-p, nincsen gyümölcslé a kamrában.

Nyilván önellentmondás lenne azt állítani, hogy semmit sem tudunk biztosan, hiszen akkor maga ez a mondat is kétséges, bizonytalan. Mégis valami lényegeset akar mondani nekünk ez a közhely: még a Pitagorasz-tételt is minden nemzedéknek újra és újra, teljes komolysággal be kell bizonyítani, és minden nemzedék joggal várja ezt el tőlünk. Rendelkezünk tudással, de ha komoly, gyakorlati kételyek merülnek föl a bizonyítékkal, a bizonyítással kapcsolatban, akkor azt  újra elő kell vegyük, meg kell vizsgáljuk. 

Gettier és mások ellenpéldái nem azt igazolják, hogy a tudás bármely definíciója hajítófát sem ér, használhatatlan; nem cáfolják meg, hogy a tudás definíciója jó, hanem csak azt, hogy az igazolás néha kudarccal végződik, nem jó mindig, nem jó minden esetben, minden körülmények között, néha csődöt mond, sikertelen, és olyankor mással kell próbálkoznunk. Éppen ezért ezek az ellenpéldák lokalizálhatóak, elszigetelhetőek, de legalábbis nem reménytelen az elszigetelésükre tett kísérlet.

Mindezek ellenére, talán igazuk van azoknak a filozófusoknak, akik szerint a tudás alapfogalom, a tudás analízise rossz kutatási irány. Linda Zagzebski és mások is így vélekednek. Timothy Willimson szerint a tudás a legáltalánosabb tényekre vonatkozó mentális állapot. Ebből a nézőpontból nem is akkora eretnekség, amit én gondolok.

Talán nincs, vagy egyenesen lehetetlen átfogó tudásinf arról, hogy mi a tudásinf, hiszen a nem filozófusok vagy a rossz filozófusok esetén ez a helyzet. De bizonyos, hogy van tudásgyak fogalmunk arról, hogy mi a tudásinf. Ahogy nagyapám mondogatta egy életen át, és én most, sok évvel a halála után megértettem, hogy ez miért nem tautológia: tudomgyak én amit tudokinf.[4]         
A szöveg innen letölthető.

[1] Más megközelítések formális logikai eszközökkel:

Sergei Artemov: The logic of justification (December 2008) The Teview of Symbolic Logic, Volume 1, Number 4

Jonathan Ichikawa: "Knowing the Intuition and Knowing the Counterfactual.” (2009)Philosophical Studies 145.3:435-43

Timothy Williamson: The Philosophy of Philosophy. (2007) Malden: Blackwell Pub.

Timothy Williamson: “Replies to Ichikawa, Martin and Weinberg.” Philosophical Studies 145.3 (2009): 465-476

[2] Az tudás fogalmát az ismeretség értelmében szintén nem vizsgálom.

[3] Altrichter Ferenc fordítását újra kiadta az Osiris kiadó 1999-ben (ISBN 963-379-333-5). Nekem a Gondolat Kiadó 1974-es kiadása van meg, abban Ryle a 35. oldalon foglalkozik ezzel a kérdéssel. Az eredeti angol nyelvű könyv innen letölthető: https://antilogicalism.com/wp-content/uploads/2018/04/concept-of-mind.pdf Ryle disztinkciója szerintem hasonlít Russell ’tudás ismeretség lévén’ és ’tudás leírás lévén’ megkülönböztetéséhez.

[4]Locus classicus: Edmund L. Gettier: Is Justified True Belief Knowledge? (Jun., 1963) Analysis, Vol. 23, No. 6, pp. 121-123  http://www.jstor.org/stable/3326922

Magyarul is számos cikk van a témáról, ezek közül ajánlok egy régebbit, ami közvetve kapcsolódik a témához, de érdemes elolvasni: Altrichter Ferenc: Vélekedés a tudásról in. Észérvek az európai filozófiai hagyományban (1993) Atlantisz Könyvkiadó, pp.9-26, ISBN=963 7978 35 6 – a könyv egyéb, Wittgensteinnel foglalkozó gondolatai is kapcsolódnak a tudás kérdésköréhez (362-364 o.). Érdemes elolvasni: MFISZ: 39. évf. 1995 1-2. sz. Tájékozódás rovat, Forrai Gábor fordításai (Edmund L. Gettier: Igazolt hit-e a tudás? p.231, Alvin I. Goldman: A tudás oksági elmélete p.234, Gilbert Harman: Tudás, következtetés, magyarázat p.249)

Vaskos, nagy történeti ívet átfogó könyv a témáról:

Edited by Stephen Hetherington, Nicholas D. Smith, Henrik Lagerlund, Stephen Gaukroger and Markos Valaris: The Philosophy of Knowledge - A History (2018) Bloomsbury Publishing (4 volumes, 1080 pages) ISBN:9781474258876

Lexikon szócikk, a végén részletes irodalomjegyzékkel: Ichikawa, Jonathan Jenkins and Matthias Steup, "The Analysis of Knowledge", The Stanford Encyclopedia of Philosophy (Summer 2018 Edition), Edward N. Zalta (ed.), URL = <https://plato.stanford.edu/archives/sum2018/entries/knowledge-analysis/>

Rengeteg videó is található a neten a témáról, melyeket fölhasználtam. Csináltam egy dedikált holnapot a témának a legjobb, áttekintő jellegű vidókról: http://gettier.andrasek.hu

macanenei-telke1.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filozofiaiszeljegyzetek.blog.hu/api/trackback/id/tr2116563574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása