Az alábbi rejtvényre különösen nehéz megoldást találni. Ugyanis az élőlények vagy személyek önazonossága nem válaszolható meg egyszerűen az őket alkotó anyagi részecskék önazonosságára alapozva. Egy élőlény vagy egy személy valamennyi atomja vagy molekulája kicserélődhet, miközben semmiféle kétségünk nincsen, hogy ugyan arról az élőlényről vagy személyről beszélünk. André Gallois mindkét könyvében említi a rejtvényt, melyet kicsit magyarosítottam.

* * *

Elemér barátunk súlyosan megbetegedett, de egy zseniális orvos meg tudta menteni az életét olyan áron, hogy agyát két részre osztva, két különböző testbe ültette át. A két test a két fél agyféltekével, két egymás melletti kórteremben lett elhelyezve. Az orvos a műtét után izgatottan várta, hogy vajon legalább az egyik testben működni kezd-e az agy, és fölébred-e a beteg. Óriási szerencséje volt, vagy ki tudja…

Papp Sándor Balázs illusztrációja

Belépett az első kórterembe, ahol az agyátültetett beteg ágyára az Edömér nevet írta az ápoló, aki szabad idejében filozófiával (analitikus metafizikával) foglalkozott. Edömér kinyitotta a szemét, kicsit mozgatta a száját, majd így szólt:

- Köszönöm doktor úr, hogy megmentette az életemet. Kérem, értesítsék feleségemet és gyermekeimet, valamint táviratban édesanyámat, hogy: „Jól vagyok. A végrendeletet, amit az íróasztal jobb felső fiókjába tettem dobjátok ki. Elemér.” A doktor zavartan mosolygott, és megígérte, hogy elküldi a táviratot. Félre hívta az ápolót. Kérem, a beteg saját nevét írja a kórlapra, micsoda bolondság ez az „Edömér” név. A beteg Elemér és a neve ’Elemér’. Értem doktor úr, válaszolta az ápoló, de kérem előtte fáradjon át a következő kórterembe.

A következő kórterembe lépve a zseniális agysebész azonnal a beteg ágyához lépett, aki kicsit mozgatta a száját, majd így szólt:

- Köszönöm doktor úr, hogy megmentette az életemet. Kérem, értesítsék feleségemet és gyerekeimet, valamint táviratban édesanyámat, hogy: „Jól vagyok. A végrendeletet, amit az íróasztal jobb felső fiókjába tettem dobjátok ki. Elemér.” A doktor zavartan mosolygott, és megígérte, hogy elküldi a táviratot. Az ágy végén a „Balambér” nevet látta a kórlapon. Félre hívta az ápolót, és így szólt hozzá.

- Bocsánatát kérem, és a segítségét is, itten megáll az én tudományom. Most mi tévők legyünk? Távozáskor ki hagyja el a kórházat, ki fog aláírni Elemér, Edömér vagy Balambér? És mi lesz a másikkal? Kérem segítsen, úgy tudom alapos filozófiai képzésben részesült, itten a szike nem megoldás, itt filozófiai terápia kell. Melyikük az Elemér, és kicsoda a másik beteg? Lehetséges, hogy két Elemér van, vagy két új személy, Edömér és Balambér. Nem állíthatom, hogy a műtét nem sikerült, és a beteg meghalt, de akkor ki az aki túlélte a műtétet? Talán valamelyikük Elemér, és a másik a testvére? Hiszen egy anyától származnak – már ami az agyukat illeti. Gondoljunk bele, ha csak Balambér marad életben, akkor hajlamosak volnánk azt gondolni, hogy Elemér azonos Balambérral. De miképpen lehetséges az, hogy két dolog azonossága, egy rajtuk kívül álló valaminek a létezésétől függ? Miképp lehetséges az, hogy a=b, feltéve, hogy nem létezik c?

Az operáció előtt Elemér közlekedési kihágást követett el, de ítélet az ügyében csak az operáció után született. Három hónapra bevonják a jogosítványát, csak az a kérdés, hogy kinek? Elemér akkor már nem létezik, így a jogosítványát sem vehetik el, csak a másik, kettő jöhet szóba. De kinek vegyék el a jogosítványát, Edömérnek, Balambérnak, vagy mindkettőnek? (kérdés 1)

További zavarba ejtő kérdésekkel is szembesülünk. Melyiküknek lesz joga hozzáférni Elemér bankszámlájához, és melyik folytathatja a munkát Elemér korábbi munkahelyén? Mi lesz a személyi számuk, hány éves és milyen iskolai végzettsége van Edömérnek és Balambérnak amikor távozik a kórházból? (kérdés 2) Úgy tűnik ezek a kérdések megválaszolhatatlanok az azonossági kérdés megválaszolása nélkül. De mi a helyes válasz? Derek Parfit részletesen foglalkozott a kérdéssel, szerinte csak három lehetőség közül választhatunk:

(álláspont 1) Elemér nem éli túl az operációt.

(álláspont 2) Elemér túléli az operációt a kér ember egyikekeként, azaz Elemér vagy Edömérrel vagy Balambérral azonos.

(álláspont 3) Elemér két emberként éli túl az operációt, azaz azonos Edömér és Balambér együttesével, ha tetszik mereológiai összegével. Mindez hihetetlennek tűnik, de gondoljuk végig a következőket.

Derek Parfit szerint történtek olyan esetek, mikor valakinek az agyát kettéválasztották, és a két agyfélteke önállóan kezdett el működni.[i] A jobboldali agyfélteke a test jobb oldalát, a baloldali agyfélteke a test bal oldalát érzékelte és irányította. Parfit szerint egy ilyen kettős tudatú személy képes lehet párhuzamos feladatmegoldása. Egy matematikai problémát teszünk elé, melyet egyfajta módon megold a baloldali agyfélteke, és másfajta módon old meg az agy jobboldali része. Később ismét egyesítjük az agyat, amely mindkét eredmény birtokában kiértékeli, hogy melyik a jobb megoldás, és azt választja. A számítógépek világában mindez még kevésbé hihetetlen elképzelés. Léteznek olyan térben szétosztott adatfeldolgozó rendszerek, amelyek egyazon bonyolult feladatot megosztva, térben szétterítve, párhuzamosan dolgoznak fel. Egy ilyen szuper számítógép nem egy helyen van, hanem egyszerre több helyen. Egy másik példa. Képzeljünk el egy robotkatonákból álló osztagot, amelyik egyetlen feladatot hajt végre, és valójában nem is több katona, hanem egy olyan robot katona, amelyik egyszerre több helyen van jelen, egyszerre több szemmel lát, és több karral cselekszik különböző helyeken.

Hogyan értékeljük a három lehetőséget? Parfit szerint „… megegyeztünk abban, hogy képes lennék túlélni agyam sikeres átültetését. Azt pedig megtörtént esetek bizonyítják, hogy egy agyfélteke elvesztése túlélhető. Úgy tűnik, ebből az következik, hogy túlélhetem azt, ha az egyik agyféltekémet átültetik, másik pedig megsemmisül. Ha azonban ez így van, akkor miért ne élném túl azt, ha a másik féltekét is átültetik? Hogyan lehetne a kettős siker kudarc? Lépjünk tovább a második esethez. Talán egy sikeres átültetés a lehető legjobb eredmény. Talán én leszek a két ember közül egy egyik. A probléma jelenesetben az, hogy Wiggins példájában agyam mindkét féltekéje teljesen hasonló, és így kezdetben az előállított emberek is hasonlóak lesznek. De akkor hogyan élhetem túl az operációt a két ember közül csak az egyikként?  Milyen alapon mondjuk, hogy inkább az egyik vagyok, mint a másik?” Parfit a harmadik lehetőséggel szimpatizál. Szerinte ebben az esetben Elemérnek az operáció után két teste lesz, és egy megosztott elméje. Mindez azonban ellentmond egy ténynek és egy meggyőződésnek:

(tény 1) A Edömér és Balambér agya nincs összekötve, nem működik egységesen ezért nem lehet egy közös megosztott elméjük sem;

(feltevés 1) Egy személyhez minden időpontban térben folytonosan összefüggő test tartozik, nem lehetségesek térben szétosztott személyek.

[i] Többek között Sydney Shoemaker, David Wiggins és Derek Parfit is foglalkozik a problémával. Utóbbi elemzése magyarul is olvasható, Derek Parfit: Személyes azonosság, ford. Hardi János – az ő fordítását idézem az oldalszám megadásával – in. Farkas Katalin – Huoranszki Ferenc, Modern metafizikai tanulmányok (2004) Bp. ELTE Eötvös Kiadó. Az eredeti angol szöveg feltalálható a neten.

***

Folytassuk a történetet Derek Parfit gondolatmenete alapján. Edömér és Balambér meggyógyultak, és külön-külön, két egymást követő napon távoztak a kórházból. Elemér maradék testét a család illően eltemette, sírjára az ’Elemér’ felirat került. Elemér halála azonban nem jelentett teljes pusztulást. Elemér testének egy része halála után is tovább él. De nem Elemét szíve vagy veséje él tovább, hanem az agya másik testekben. Azonban Edömér és Balambér teste semmiben nem hasonlított Elemérhez, azért egyikük sem tért vissza a családjához. Mindkettőjük természete megváltozott, zárkózott, mogorva emberek lettek. Tudtak egymásról, de soha nem vették fel a kapcsolatot egymással. A család mindkettőjüket rendszeresen látogatta, de az idők folyamán ezek a látogatások megritkultak. A család úgy érezte, egyikük sem az ő egykori apjuk vagy férjük, hiába vannak közös emlékeik.

Sok év telt el az operáció óta. Edömér sakkozni kezdett, Balambér viszont kártya klubba járt. Két egymástól távoli városban laktak, saját új örömökkel és bánatokkal, sikerekkel és kudarcokkal, új ismerősökkel, barátokkal. Egy alkalommal N.N. úr megkérdezte Edömért, hogy vajon hallotta-e Schubert befejezetlen szimfóniáját. Edömér így felelt:

(tény 2) Igen, biztosan halottam valamikor, csak azt nem tudom, hogy én hallottam vagy a korábbi énem.

Egy későbbi alkalommal, mind Edömér, mind Balambér erős késztetést érzett, hogy megvalósítsa régi vágyát, és akvarell festészettel kezdjen el foglalkozni. N.N. úr ezen nagyon elcsodálkozott, és így szólt:

„Barátom, nem is tudtam, hogy ilyen festői hajlamaid vannak, eddig ezt nem mondtad.”

(tény 3) „Valóban nem mondtam, mert nekem nincsenek is ilyen vágyaim, ez a vágy ez előző énem, Elemér vágya, az ő vágyát valósítom most meg.”

Derek Parfit megvizsgál egy nyilvánvaló hitet a saját énünk mivoltával kapcsolatban. „Meglehet, az a tétel, hogy kizárólag saját tapasztalatainkra tudunk visszaemlékezni, logikai igazság.”[i] Szerinte a korábbi (tény 2) és (tény 3) állítás, azonban cáfolja ama hitünket. Hiszen (i) van egy emlékünk, (ii) az emlékünk egy személy emléke, (iii) ama személy nem mi vagyunk. Illetve (i) van egy vágyam, (ii) a vágyam egy személy vágya (iii), de ama személy nem én vagyok. Ezek alapján Parfit bevezeti a kvázi-emlék (q-emlék) illetve a kvázi-vágy (q-vágy) fogalamát, amire a továbbiakban erősen támaszkodik. Feltételezi, hogy (feltevés 2) „… a q-emlékezet fogalma koherens)”[ii] Figyeljünk föl arra, hogy minden emlék q-emlék, de fordítva nem áll. Több szellemes példát is kidolgoz, ahol alkalmazza ezt a fogalmat. Ezek közül kettőt ismertetek röviden.

(Első példa) A kis zöld emberkék hozzánk hasonló lények, azzal a különbséggel, hogy az amőbákhoz hasonlóan osztódással szaporodnak. Tekintsünk egy ilyen A lényt. Ő egy időpontban kettéhasad, és két leszármazottja B⁺¹ és B⁺². Az osztódás pillanatában B⁺¹ és B⁺² a megtévesztésig hasonlóak ősükhöz, A-hoz, azonosak az emlékeik, vágyaik és minden egyéb gondolati tartalmuk. Mivel a tér különböző helyein léteznek, életük során eltérő hatások, benyomások érik őket, így egy későbbi időpontban már sok mindenben eltér a tudatuk, de nagyon sok q-emlékük továbbra is közös. Sok idő múlva B⁺¹ kettéoszlik B⁺³ és B⁺⁴-re, B⁺² pedig B⁺⁵ re és B⁺⁶ –ra. B⁺³ és B⁺⁴ a megtévesztésig hasonlóak ősükhöz, B⁺¹-hez, azonosak az emlékeik, vágyaik és minden egyéb gondolati tartalmuk. Mivel a tér különböző helyein léteznek, életük során eltérő hatások, benyomások érik őket, így egy későbbi időpontban már sok mindenben eltér a tudatuk, de nagyon sok q-emlékük továbbra is közös. B⁺⁵ és B⁺⁶ a megtévesztésig hasonlóak ősükhöz, B⁺²-hez, azonosak az emlékeik, vágyaik és minden egyéb gondolati tartalmuk. Mivel a tér különböző helyein léteznek, életük során eltérő hatások, benyomások érik őket, így egy későbbi időpontban már sok mindenben eltér a tudatuk, de nagyon sok q-emlékük továbbra is közös. És ez így folytatódik. Pl. B⁺⁴ és B⁺⁶ között kevesebb közös q-emlék van mint B⁺³ és B⁺⁴ és között, és ez a hasonlóság a leszármazottak között fokozatosan csökken. Két későbbi leszármazottnak, B⁺¹⁵-nek és B⁺³⁰-nak már egyáltalán nincsenek közös q-emlékeik, bár mindketten A leszármazottjai. A közvetlen leszármazottak között a ’pszichológiai kapcsoltság’, a távolabbi leszármazottak között a ’pszichológiai folytonosság’ viszonya áll fenn. Belátható, hogy ha x és y pszichológiailag folytonos, akkor létezik közöttük egy kapcsolt tagokból álló időben folyamatos sorozat. Belátható az is, hogy míg a ’pszichológiai folytonosság’ tranzitív reláció, addig a ’pszichológiai kapcsoltság’ nem az, hiszen abból, hogy x-nek és y-nak valamint y-nak és z-nek van közös q-emléke, nem következik, hogy a x-nek és z-nek is van közös q-emléke. A zöld lények világában egy lény túlélését tudata, emlékei, gondolati tartalmai túlélése jelenti. Ezért a zöld lények világában ’pszichológiai kapcsoltság’ viszonya, a túlélés mértékét írja le. Tehát ebben a világban a túlélés nem minden-vagy-semmi alapú, hanem fokozatos.

(Második példa) Kék emberkék világa. Ezek a lények is osztódással szaporodnak, de ugyanakkor egyesülni is képesek. Testük egyesülésekor tudati tartalmaik sajátos módon közös tudatot alkotnak, ahol az esetleges ellentétes hajlamok kioltják egymást, mások egymás mellett tovább élnek. Ha pl. az egyik lény a mákos tésztát szerette a másik meg a diós tésztát, akkor az egyesült lény mindkét tésztát szeretni fogja. A kék emberkék mindig ősszel egyesülnek és tavasszal válnak szét. A kék emberkék világában is értelmezett mind ’pszichológiai kapcsoltság’, mind a ’pszichológiai folytonosság’ fogalma, csak ebben a világban jóval bonyolultabb struktúrát kapunk.

Parfit a példákkal a következőket kívánja igazolni:

• A túlélés fokozatosság kérdése, és nem vagy-vagy típusú.
• A túlélésből nem következik az azonosság fennállása, fennmaradása.
• A túlélés leírható – legalábbis Parfit szerint – az azonosságra való hivatkozás nélkül.

Tanulmányában így fogalmaz:

„Immár visszatérhetünk gondolatmenetem eredeti fonalához. Három célkitűzés maradt még hátra. Az első szerint értelmet kellene adjunk a ’túlélés’ fogalmának úgy, hogy abból ne következzen azonosság. A második célunk bebizonyítani, hogy ami a túlélésben számít, az többnyire fokozat kérdése. Végül pedig azt kell megmutatnunk, hogy e viszonyok mindegyikét lehetséges oly módon leírni, hogy a leírás ne tételezzen fel azonosságot.”[iii]

Ezek után térjünk rá Derek Parfit személyes azonosságról írt tanulmánya kicsit részletesebb ismertetésére. Parfit gondolatmenete két pilléren nyugszik: „Két meggyőződést veszek célba. Ezek közül az első a személyes azonosság természetére (a), a második (b) a kitüntetett szerepére vonatkozik.”[iv]

(a) „Szerintem elképzelhetőek olyan esetek, amelyekben fogalmunk sincs arról, hogyan válaszoljuk meg a személyes azonossággal kapcsolatos kérdéseket – még akkor sem, ha az esettel kapcsolatos minden más kérdést meg tudunk válaszolni. Ezekre a kérdésekre ugyanis nem alkalmazhatóak a személyes azonosság ténylegesen használt kritériumai.”

Ez azt jelenti, hogy szerinte vannak olyan esetek, amikor nem tudunk válaszolni egy azonossági kérdésre, nem tudjuk megmondani, hogy két dolog azonos-e vagy sem. Nem azért nem tudjuk megmondani, mert nem pontosak a fogalmaink, vagy nem tudunk valami, hanem bár mindent tudunk a jelenségről, az azzal kapcsolatos azonossági kérdés mégis eldönthetetlen. Parfit szerint ehhez hasonló eset a nemezetek vagy a gépek önazonossága. Ezekben az esetekben szerinte senki nem vár válasz arra a kérdésre, hogy „Ez ugyanaz a nemzet?” vagy „Ez ugyanaz a gép?”. Ennek azonban ellentmond a következő meggyőződés:

(a-) „Bármi történjék is a jelen és egy jövőbeli időpont között, vagy létezni fogok akkor, vagy nem. Bármely jövőbeli tapasztalat az enyém lesz, vagy nem.”[v]

(b) Parfit második tézise az, hogy ezek az eldönthetetlen azonossági állítások – legalábbis a személyes azonossággal kapcsolatban – valójában nem okoznak gondot, tehát a kérdés nem olyan fontos mint első látásra tűnik. A személyes azonosság kérdése azért nem olyan fontos, mert a felelősséggel, túléléssel, emlékezettel kapcsolatos kérdések anélkül is megválaszolhatók. Ezzel szemben:

(b-) „… ha a személyes azonosság kérdésére nincs válasz, akkor nem tudunk megválaszolni bizonyos további fontos – például a túléléssel, emlékezettel és felelősséggel kapcsolatos kérdéseket sem.”[vi] Ha Parfitnak (b)-ben igaza van, akkor meg kell tudja indokolni Elemér, Edömér és Balambér azonossága kérdése megválaszolása nélkül – legyen az pro vagy kontra – hogy az Elemér által fölvett kölcsönt Edömér vagy Balambér kell tovább törlessze, avagy netán a kezesek?

Parfit álláspontjának a lényege a következő: „… adjuk fel az azonosság nyelvét. Mondhatjuk, hogy két különböző emberként túlélem az operációt anélkül, hogy ebből az következne, hogy ők én vagyok.” A mi esetünkben tehát szerinte, Elemér túléli az operációt Edömérként és Balambérként anélkül, hogy azonos lenne velük.  

„… akik úgy gondolják, hogy a Wiggins-féle példában az azonosságra vonatkozó kérdés mindenképpen megválaszolható … a következőt tehetnénk még hozzá: >>Az eredeti személy talán tényleg elveszti azonosságát. Ez azonban csak akkor történhet meg, ha valaki meghal; egy mási eset például az osztódás. Ezeket ugyanannak tartani nem más, mint a nullát összekeverni kettővel.<<

Azok számára, akik azt gondolják, hogy az azonosság kérdése eldönthető, nyilvánvaló képtelenség a Wiggins-féle operációt halálosnak tartani. Ezeknek az embereknek ezt kellene gondolniuk: >>Választhattuk volna azt az álláspontot is, hogy én leszek az egyik előállított ember. Ha így döntöttünk volna, akkor nem tekinteném az operációt halálosnak. De mivel azt az álláspontot választottuk, hogy egyik személy sem vagyok, halálosnak kell tartanom.<< Ezt még megérteni is nehéz – pedig éppen az az én álláspontom is.[vii]

„… az eredeti személy viszonya mindkét előállított emberhez tartalmazza mindazt, ami számunkra lényeges – mindazt, ami számít – a túlélés bármely szokásos esetében. Ezért van szükségünk arra, hogy valamiféle értelet adjunk annak, hogy egy személy két emberként képes túlélni valamit.”[viii]

(Kiinduló feltevés 1) Parfit úgy gondolja, hogy abból a tényből, hogy valaki képes túlélni fél agyféltekéje elvesztését, az következik, hogy túlélheti, ha fél agyféltekéjét egy másik testbe ültetik át. A másik test szerinte tehát nem zárja ki a túlélés azonosságát. Ez egyáltalán nem nyilvánvaló feltevés. A másik kiinduló feltevése a következő

(Kiinduló feltevés 2) Abból, hogy x-et túléli y, nem következik, hogy x=y. A köznapi felfogás, a józan ész ennek ellentmond, a józan ész így okoskodik. Ha létezik x t₁-kor, és van egy későbbi t₂ időpont amikor x továbbra is létezik, mivel x túlélő, akkor létezik olyan y t₂-kor, amikor x=y. Parfit szerint ezzel szemben a túlélésből nem következik az azonosság fennmaradása. (Ezt illusztrálja szellemes példáival.) Ez az álláspontja szerintem elfogadható, csakhogy ellentmond az azonosság eldönthetetlenségéről szóló tézisének. Hiszen akkor sem Edömér, sem Balambér nem azonos Elemérrel, bár mindketten egyfajta túlélők. És éppen ezért azt sem indokolja semmi, hogy kettejük együttese legyen azonos Elemérrel. Elemér túléléshez nem kell egy vele azonos valami túlélését feltételezni – ezt éppen ő bizonyítja.

(Kiinduló feltevés 3) „… a személyes azonosságról szóló ítéletek jelentősége abból fakad, hogy pszichológiai folytonosság következik belőlük. Azt is megmutatja, hogy amikor hasznosan beszélünk az azonosságról, ezt a folytonosság alapján tesszük.”[ix]

„Az azonosság egy-az-egyhez típusú viszony. Tehát az azonosság kritériumának olyan viszonyon kell alapulnia, amely logikailag egy-az-egyhez típusú. A pszichológiai folytonosság azonban logikailag nem egy-az-egyhez típusú. Ezért nem is szolgálhat kritériumként.”[x] Parfit nem ismeri föl, hogy ezzel szemben a testek világvonala folytonossága egy-az-egyhez típusú viszont, azért az jó kritériummal szolgálhat.

Ezek után mi az én válaszom a rejtvényre?

Szerintem a legjobb válasz az, hogy a személy azonossága a test önazonosságán alapul, utóbbi pedig a világvonalak folyamatosságán. Az agyátültetéssel Elemér agya tovább él, Elemér agya nem hal meg, de Elemér meghal, el is temetik, sírjára ki van írva a neve. Ekkor az agy önmagában nem dönti el az önazonosságot, mivel valódi része a testnek. Ezért Elemér nem élte túl a műtétet, de agya és emlékei fennmaradtak. Érdekes módon ezek a műtét során megkettőződtek, így két új személy keletkezett, melyek korábbi emlékei azonosak, de a későbbiek nyilván különbözőek lesznek. Sajnos azonban ez az álláspont sem megnyugtató, hiszen az következik belőle, hogy ha egy számítógépet új dobozba szerelek, akkor az egy másik számítógép.

Kicsit nehezebb az utolsó mondatban megfogalmazott kérdés, miképp lehetséges az, hogy a=b, feltéve, hogy nem létezik c. Legyen ’c’ leíró predikátuma ’C’. Ekkor ’c’ létezése az ismert technikával így fejezhető ki:

∃x∀y(Cy↔x)

Feltevésünk szerint a=b, feltéve, hogy nem létezik c. Formális nyelven:

a=b → ~∃x∀y(Cy↔x)

Ez teljesül akkor, ha:

Cy:= a=y & b><y

Tehát:

a=b → ~∃y(a=y & b><y)

Így már nem olyan különös az a feltevés, hogy egy azonosság valami nem lététől függ.

Jegyzetek:

Derek Parfit: Személyes azonosság, ford. Hardi János – az ő fordítását idézem az oldalszám megadásával – in. Farkas Katalin – Huoranszki Ferenc, Modern metafizikai tanulmányok (2004) Bp. ELTE Eötvös Kiadó. Az eredeti angol szöveg feltalálható a neten.

[i] i.m. 118

[ii] i.m. 119

[iii] i.m.124

[iv] i.m.111

[v] i.m.111

[vi] i.m.112

[vii] i.m. 117

[viii] i.m.118

[ix] i.m.123

[x] i.m.122