Terveim szerint valamelyik következő poszt rövid, tömör áttekintést fog adni a kortárs analitikus filozófiának az „idő” fogalmával kapcsolatos nézeteiről. Ezek előtt azonban egy rövid bevezetőben szeretném a józan ész metafizikája felől bemutatni a kérdéskört. Valamennyi épelméjű ember megérti az idővel kapcsolatos hétköznapi mondatokat. Ilyenekre gondolok:
(1) Tegnap este becsuktam a kiskaput.
(2) Most értünk a forráshoz.
(3) Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort; (Kölcsey Ferenc: Huszt)
(4) Elhull a virág, eliramlik az élet. (Petőfi Sándor: Szeptember végén)
Vegyük sorra ezt a négy mondatot, vajon milyen filozófiai kérdéseket rejtenek magukban?
(1) A kiskapuról szóló (1) mondat megértése nem igényel sem fizikai-matematikai, sem filozófiai ismereteket, most mégis ilyen módon fogjuk értelmezni. A kiskapu becsukását jelenítse meg egy k függvény, amelyik megadja, hogy egy időtartományban a kiskapu milyen szöget zárt be a kerítés síkjával. A tegnap estét jelölje t1 időtartomány a ma estét pedig jelölje t2,időtartomány. Tegyük fel, hogy ugyanúgy csuktam be a kiskaput tegnap este, mint ma este. Azt a mintát, ahogy becsuktam a kaput k függvény jelöli, a kapu tegnapi becsukását k[t1], a mai becsukását k[t2]. A mai kapu-becsukás nem azonos a tegnapival, amit így fejezhetünk ki: k([1] >< k[t2]. Miért nem azonos, hanem csak egyforma, k[t1] és k[t2] esemény? Azért, mert máskor történtek, ugyanis a tegnap nem azonos a mával, formális nyelven megfogalmazva: t1>< t2. Mindez nyilvánvalónak tűnik, pedig nem az. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a tegnap nem azonos a mával, és az is, hogy viszont a tegnap azonos a tegnappal, a ma pedig a mával, azaz t1= t1 és t2= t2. Az is nyilvánvalónak tűnik, hogy a tegnap korábbi mint a ma, azaz formális nyelven: t1< t2. Ezek után a következő zavarba ejtő kérdések merülnek fel:
(1.1) Mit jelöl a t1 időpont ma, amikor a tegnap már elmúlt?
(1.2) Mi teszi igazzá azt a p tényt, hogy tegnap becsuktam a kiskaput?
Nyilván az az esemény teszi igazzá a p tényt, hogy tegnap megtörtént ama kapu-becsukódás, azaz megtörtént k[t1]. Hogyan értsük, azt, hogy valami, esetünkben k[t1] megtörtént? Mit jelöl k[t1], mit jelöl a ’tegnapi kapu-becsukódás’ kifejezés? Mert ha most nem jelöl semmit, akkor az a mondat, amelyik most használja, az értelmetlen. Márpedig minden épelméjű ember érti és értelmesnek tartja az a mondatot, hogy „Tegnap becsuktam a kiskaput.”.
Kicsit másképp: t1< t2, azaz a tegnapi kapubecsukás időpontja korábbi mint a mai kapu-becsukásé. Csak akkor igaz és értelmez ez a mondat, ha a t1, azaz a ’a tegnapi kapu-becsukás időpontja’ kifejezés jelöl valamit, máskülönben a mondatnak nincsen igazságértéke.
(1.3) Fontos, hogy ne kövessük el azt a durva, elemi hibát, hogy összekeverjük az igazság igazolását az igazsággal. Megtörténhet, hogy sem én, sem más nem emlékszik arra, hogy tegnap este becsuktam a kaput vagy sem. Megtörténhet, hogy nincs semmilyen jel, fénykép, ami alapján kikövetkeztethetnénk, hogy tegnap becsuktam a kaput vagy sem. Mégis teljesen bizonyos, hogy csak két eset állhat fenn: vagy becsuktam a kaput, vagy nem csuktam be a kaput. Történetesen tudjuk, hogy becsuktam a kaput, azaz tudjuk, hogy p. Ha nem tudnánk, hogy mi történt, p akkor is igaz lehet, csak nem lenne erre utaló bizonyítékunk, emlékünk, nem tudnánk igazolni, hogy p. Fontos tehát annak a belátása, hogy bár p egy múltbeli eseményt ír le, igazsága nem a mi elmeállapotunktól függ, nem attól, hogy mit tudunk, hanem valami rajtunk kívül álló ténytől. De ha ez így van, akkor a kapukon kívül léteznie kell olyan eseményeknek vagy tényeknek is, mint a kapu becsukása.
(2) Amikor figyelmeztetjük barátainkat, hogy „Most értünk a forráshoz.”, akkor két dolgot teszünk egyszerre: egy tényt állítunk, és az állítás kimondása segítségével felhívjuk a figyelmet valamire. Mi halkan halljuk a víz csobogását, távolabb az ágak között látjuk megcsillanni a vizet, és abban a pillanatban tudjuk, itt van a forrás a közelünkben, megérkeztünk. Mindez teljesen világos, és mégsem az. Zavarba jövünk, ha mélyebben próbáljuk megérteni az egyébként mindennapi eseményt. A következő kérdések merülnek fel. Mi az az igaz vagy hamis gondolati tartalom, propozíció, amit állítunk annak a kimondásakor, hogy „Most értünk a forráshoz.”? Mi történik a mondat kimondásakor, mire hívjuk fel társaink figyelmét? Úgy tűnik bárhogyan válaszolunk ezekre a kérdésekre, azokban szerepelni fog a „most” fogalma. De vajon mi a „most” fogalma, mit jelent a „most” szó? Van-e a világnak olyan tulajdonsága, hogy ’most’? Van-e a világnak olyan, az emberi léttől független tulajdonsága, hogy itt és itt, ezen a térrészen a világ most ilyen és ilyen?
A jelen fogalmában van valami rejtélyes, amit már Szent Ágoston is fölismert anno a „Vallomások” c. művében. Ha a jelennek kiterjedése van, ha a jelen egy rövid tartomány, akkor van kezdete és vége, tehát van a jelenben jelen lévő múlt és jövő. Ez ellentmond annak a feltevésnek, hogy csak a jelen létezik, a múlt már nem, a jövő pedig még nem. Ha viszont a jelen pillanatnyi, akkor nehéz megmagyarázni, hogy miképpen jön el a következő időpont, a következő jelen? Egyáltalán miképpen lehet időtlen érvényű igazságot megfogalmazni valamiről – a jelenről – aminek a lényege éppen az időbeliség, éppen az, hogy amint létrejön, már el is múlik?
(3) Talán nem szó szerint érti a jövő fogalmát a költő. Feltehetően nem hiszi, hogy a jövő már most, a jelenben létezik, és azzal kell összevetnünk a saját korunkat. Sokkal inkább a jövő egy elképzelésére, ideájára gondol, és annak az összevetésére a jelennel. Bárhogy is van a jövővel kapcsolatban a következő álláspontok között választhatunk:
(3.1) Sem jövőbeli események vagy tények, de még jövőbeli időpontok sem léteznek.
(3.2) Nem léteznek jövőbeli események vagy tények, de a jövőbeli időpontok igen, abban fognak megtörténni a jövőbeli események. A jövő egyfajta üres tartály, amit a jelen folyamatosan feltölt.
(3.3) Nem csak a jövőbeli időpontok léteznek, hanem a jövőbeli események vagy tények is, csak azok a jelenben rejtve vannak előlünk, bár némelyiküket kikövetkeztethetjük, előre láthatjuk.
A költő ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy nem lehetséges visszamenni az időben, a múlt megváltoztathatatlan, rajta búsongani kár. A jövő az ami nyitott, amit befolyásolhatunk, jobbá tehetünk. A filozófus bólint, helyesel. Egyetért, csak éppen rákérdez: miért megváltoztathatatlan a múlt? Nem illúzió-e abban hinni, hogy a jövőt befolyásolhatjuk?
(4) Tényleg úgy esik a jelen a múlt mélységes mély kútjába, ahogy a virág szirma lehull? Valóban eliramlik az élet, valóban van az időnek iránya, nem csak az idő személetes ábrázolása vezet félre bennünket? Csak akkor létezik a múlt, ha valaki tud róla? Léteznek-e olyan múltbeli események, melyekről semmiféle tudásunk nincsen? Milyen lenne, mit tapasztalnánk, ha visszafelé múlna az idő, vajon lehetséges ez?
Ezekkel és más hasonló, részben a modern fizikához kapcsolódó kérdésekkel foglalkozik a jelen analitikus idő-filozófiája. (Az un. kontinentális iskola irányzataihoz nem értek.)
A magyar filozófusok közül most hírtelen ezek jutottak az eszembe: Csatári Ferenc: A realista, az antirealista és az idő; ehhez kapcsolódóan érdemes elolvasni Dummett: A metafzikai logikai alapjai:21-23; E. Szabó László: A nyitott jövő problémája; Huoranszki Ferenc: Modern metafizika:168-199, Nyíri Kristóf: Szubjektív idő; Újvári Márta: Idő, igeidő és McTaggart érvének „indexikus hibája”; illetve a Modern metafizikai tanulmányok c. kötetből Mc Taggart és Shoemaker klasszikus írásának fordítása – ezeknek az írásoknak egy része megtalálható a neten is.
