Ha a világban, kísérleteink során rendszeresen ismétlődő mintázatokat látunk (pl. gravitáció, elektromos törvények), akkor kell lennie valami „mélyebb” szükségszerűségnek, ami ezt garantálja. Ez a realizmus intuíciója, ezen a platformon áll Fred Dretske, Michael Tooley, David Malet Armstrong. Ezzel szemben van Fraassen ezt elutasítja. Elfogadja, hogy a világ ténylegesen tartalmaz szabályszerűségeket, szerinte ez egy nyers tény (brute fact), és ez egy metafizikai alapadat. A tudomány célja nem a magyarázat, hanem az empirikus adekvátság. A 
tudomány magyarázatai sokszor érthetetlenek, de ehhez gyakorlással hozzá lehet szokni. Egy elmélet akkor jó, ha minden megfigyelhető jelenség helyesen jelenik meg benne, nem kell, hogy érthető legyen, nem kell, hogy magyarázatot adjon. Nem kell igaznak lennie az elmélet mögötti ontológiának. Elég, ha jól előre látja a jelenségeket. Lássunk egy egyszerű középiskolai példát.
s(t)=1/2 x g x t2 (Ahol s az út-idő függvény, t az eltelt idő, g a nehézségi gyorsulás.)
Armstrong szerint, ez a formula azért használható, mert van egy objektív, szükségszerű kapcsolat a tömeg és a gyorsulás között. Viszont van Fraassen szerint, valójában csak annyit látunk, hogy a testek így viselkednek és Newton elmélete sikeresen leírja ezt. Nincs okunk posztulálni egy „rejtett szükségszerűséget”. Miért nincs szükség mélyebb magyarázatra? Azért, mert szerinte a kérdés, hogy „Mi magyarázza a törvényeket?” metafizikai túlterjeszkedés. A világ mintázatos — ennyi a tény. Ha azt kérdezzük: „Miért ilyen a világ?” akkor ez Fraassen szerint nem tudományos kérdés. Mi olyan világban élünk, ahol stabil mintázatok vannak. Csak ilyen világban alakulhat ki tudományos megfigyelő, tehát nincs abban semmi meglepő, hogy szabályszerűségeket tapasztalunk. A szabályszerűség nem igényel metafizikai fundamentumot. A „miért vannak természeti törvények?” kérdés félrevezető, álkérdés. A tudomány feladata nem a világ „belső szükségszerűségének” feltárása, hanem a jelenségek adekvát reprezentációja, jó modellek alkotása. van Fraassen tudatosan vállalja az episztemikus szerénységet és nem tagadja a mintázatokat, nem tagadja a tudomány sikerét. Csak azt tagadja, hogy ebből ontológiai következtetés járna. Ez talán inkább metodológiai minimalizmus, mint menekülés a mélyebb kérdések elől.
|
Realista |
Empirista |
|
Magas magyarázati igény |
Szerény magyarázati igény |
|
Gazdag ontológia |
Takarékos ontológia |
|
Strukturális mélység |
Fenomenális felszín |
Szimpatikus Fraassen empirizmusa, de vannak további nyugtalanító kérdések. Miért értékeljük a különböző modelljeinket kísérletek segítségével? Mire válaszolnak a kísérletek, kit kérdeznek a kísérletek? Hogy lehet, hogy egyazon jelenség körre az egyik egyszerűbb modell kevésbé pontos, egy másik jóval bonyolultabb modell nagy pontosságú előre jelzéseket tesz lehetővé? Mi a közös a két modellben, mi a magyarázat az előrejelzések pontossága eltérésére? Miért van az, hogy a bonyolultabb modell konzisztensen pontosabb? Ezek is jogosulatlan kérdések?
Irodalom:
- Armstrong, D. M., What Is a Law of Nature? (1983) Cambridge: Cambridge University Press.
- Dretske, F. I., „Laws of Nature” (1977) Philosophy of Science 44, pp. 248-268.
- Tooley, M., „The Nature of Laws” (1977) Canadian Journal of Philosophy 7, pp. 667-698
- van Fraassen, Bas C., The Scientific Image (1980) Calderon Press
Szöveg: https://ferenc.andrasek.hu/blog/pdf/fraassen-ellenvelemenye.pdf
